Vágólapra másolva!

Férfi lett a női focistából

A kilencvenes évek közepén a nigériai női futball egyik legnagyobb ígéretének tartották Iyabode Abadét, aki napjainkban James Johnson néven, immár férfiként keres csapatot.

A női labdarúgás az Egyesült Államokban, illetve Észak-Európában örvend a legnagyobb népszerűségnek, de Afrikában is egyre több hölgy kergeti a labdát, főleg Nigériában, amelynek válogatottja rendszeres résztvevője a világversenyeknek.

A kilencvenes évek közepén a nigériai női futball egyik legnagyobb tehetségének Iyabode Abadét tartották, aki mindössze 11 esztendős volt, amikor 1995-ben bemutatkozhatott az élvonalban az újonc Vero Bim FC csapatában a nigériai élvonalban, a következő esztendőben pedig 38 találattal gólkirályi címet szerzett a pontvadászatban.

Hamarosan az egyik legpatinásabbnak számító egyesület, a Jegede Babes szerződtette, és itt már a nigériai női válogatott (a Szuper Sólymok) szakvezetője, Ismaila Mabo is felfigyelt a szurkolóktól a "Ronaldo" becenevet kapó csatárra. Meg is hívta Abedét az 1998-as kontinensbajnokságra készülő válogatott keretbe, azonban az ifjú tehetség sohasem mutatkozhatott be a női válogatottban - kiderült róla ugyanis, hogy hermafrodita.

Mindez természetesen azt jelentette, hogy nem futballozhat a nők között, így aztán a klubja is felbontotta szerződését, és Abade már-már az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, amikor az abujai FCT Queens nevű egyesület mentőövet nyújtott a számára. Focistaként ugyan nem alkalmazhatták a női csapat mellett, ám pályaedzőként igen, és Abade ilyen minőségében 2002-ben kupagyőzelemre vezette a gárdát.

Ráadásul az egyesület a sportminisztérium segítségével gyűjtést szervezett annak érdekében, hogy Abade műtétnek vethesse alá magát, és miután az ehhez szükséges 450 ezer dollár összegyűlt, el is utazhatott a Los Angeles-i Midway kórházba, ahol végrehajtották a beavatkozást, és a kórházat már férfiként hagyhatta el. Új identitásához hamarosan új nevet vett fel, és immár James Johnsonként tért haza.

"Nem féltem a műtéttől, mert nagyon erős a hitem Istenben, és tudtam, hogy ő segíteni fog. De az a gondolat, hogy lehet: soha többé nem futballozhatok, aggodalommal töltött el. Örökre hálás leszek a klubomnak és a kormánynak, és elmondhatatlanul örülök, hogy a labdarúgást sem kellett abbahagynom. Továbbra sem tettem le arról, hogy egyszer a világbajnokságon szerepelek majd a nigériai válogatottal" - mondta Johnson, aki egyelőre még csapatot keres magának.