Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga versenybizottsága két pontot levont az Arany Ászok Ligában sereghajtó Előre FC Békéscsabától, mivel továbbra sem rendezte adósságát az MLSZ, illetve annak tagszervezetei felé. Ugyanakkor a Budapest Honvéd - egyelőre - megmenekült a büntetőpontoktól.

"A Békéscsaba semmilyen módon nem szerezheti vissza a most levont pontokat, sőt fordulónként újabb két-két pont levonására számíthat, amíg nem fizeti ki a tartozását" - mondta Kunya György, a versenybizottság elnöke. A kispesti együttes viszont azért nem részesült ilyen büntetésben, mert egyik korábbi trénerével, Bognár Györggyel még szerdán megállapodott, míg a Tornyi-ügyben fellebbezett. A versenybizottság csak azt követően foglalkozik az utóbbi esettel, hogy a fellebbviteli bizottság meghozza jogerős ítéletét.

"Bognár György úriemberként ült le velünk tárgyalni, s nagyon baráti összegben állapodtunk meg, mivel nem akarta, hogy a csapat az ügy miatt elveszítse az ő irányításával megszerzett pontokat" - mondta a távirati irodának Kiss Zsolt, a Budapest Honvéd kisebbségi tulajdonosa.

A viharsarkiak sorsa a büntetéssel tulajdonképpen megpecsételődött, hiszen négy fordulóval a bajnokság vége előtt kilenc pontra nőtt a hátrányuk a még bennmaradást érő 14. helyen álló Kaposvárral szemben.