Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti vezetőedző sem vitatja, hogy az AC Milan labdarúgócsapata szerda este nagy szerencsével jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSV Eindhoven ellenében, míg kollégája, Guus Hiddink a balszerencsét emlegette a lefújás után.

"Most már előre kell tekintenünk, de a mérkőzés értékelése közben egy pillanatra sem lehetünk ironikusak. Nagyon szerencsések voltunk, ezt el kell ismernünk" - mondta elöljáróban az olaszok trénere.

Ancelotti leszögezte: taktikájukat nem tudták megvalósítani. "Úgy terveztük, nagy iramban kezdünk, nyomást gyakorolunk ellenfelünkre, hogy gyorsan gólt szerezzünk. Ez nem sikerült, csak 0-2 után kezdtünk igazán futballozni, akkor viszont már jól is játszottunk" - folytatta az értékelést.

A futballistaként, s 2003-ban edzőként BL-győztes szakember szerint a mérkőzés alakulását az is befolyásolta, hogy játékosai fáradtak voltak. "Emiatt kényszerültünk hatalmas csatára egy egyébként nagyon jó együttes ellen" - szögezte le Ancelotti.

A hazai csapat remekül kezdett, szép támadás végén vezetést szerzett, majd a folytatásban is okosan futballozott. A PSV játékosai tudták, hogy nem rohamozhatnak fejetlenül, hiszen egy Milan-kontra végzetes eredménnyel járhatna, türelmesen futballoztak, így a szünetig már nem igazán forgott veszélyben a két kapu.

A fordulás után is folytatódott a hatalmas taktikai csata, s némi meglepetésre az AC Milan nem tudott mit kezdeni a hazaiakkal. A második játékrész közepén Cocu remekül érkezett egy remek beadásra, ezzel pedig teljesen nyílttá tette a döntőbe jutás kérdését. A hajrá roppant izgalmasan alakult, s az isztambuli repülőjegyről végül a csereember, Ambrosini fejese döntött. Cocu újabb gólja már nem befolyásolta a továbbjutást.

"Nem érdemeltünk továbbjutást. A PSV valamennyi tagja büszke lehet magára, s bizakodva várhatja a jövőt" - mondta Clarence Seedorf, a Milan holland középpályása.

"Csodálatos este volt, de a hajrában kiengedtük a kezünkből a nagy siker lehetőségét. Csalódottak vagyunk, hiszen térdre kényszerítettünk egy világszínvonalú csapatot, végül mégis eredménytelenül hagytuk el a stadiont, hiszen a Milan jutott a döntőbe. De hát a futball már csak ilyen: végig figyelni kell, addig nem szabad kiengedni, amíg nem hangzik el az utolsó sípszó. Mi balszerencsések voltunk, de büszkék is lehetünk magunkra a győzelem miatt" - értékelt Hiddink.

A május 25-i isztambuli BL-döntő két résztvevője, az AC Milan és az FC Liverpool összesen már 21 alkalommal szerepelt európai sorozat fináléjában, de egymás ellen most játszik először döntőben a két alakulat.

Az olaszok rutinos védője, Paolo Maldini hetedszer szerepelhet BEK, illetve BL végjátékban, s ha Törökországban is győztes gárda tagja lesz, akkor ötödik diadalával beéri a Real Madrid két legendás játékosát, Alfredo Di Stefanót és Jose Maria Zarragát. A Milan kiválósága 1989-ben, 1990-ben, 1994-ben és 2003-ban emelhette magasba a legrangosabb európai trófeát. A rekorder a szintén madridi Francisco Gento, aki féltucat diadal részese volt 1956 és 1966 között.

A liverpooli tréner, Rafa Benítez megismételheti Jose Mourinho bravúrját, hiszen tavaly UEFA-kupát nyert az FC Valenciával. A Chelsea jelenlegi mestere 2003-ban az UEFA Kupában, tavaly a BL-ben diadalmaskodott az FC Portóval.