Vágólapra másolva!
Szerdán a 26. fordulóval folytatódik a labdarúgó Arany Ászok Liga, s a sorsolás ugyan nem ígér igazi rangadót, érdekességeket azért tartogat a játéknap. A bajnoki címre esélyes négy együttesre elvileg kötelező feladat vár.

A forduló párosítása

Az éllovas Debrecen azt a Pápát fogadja, melynek kispadján Szentes Lázár ül. A tréner tavaly bronzérmet szerzett a hajdúsági együttessel, de számtalan alkalommal összetűzésbe került az őt nem igazán kedvelő Loki-közönséggel. Éppen ezért szerdán az Oláh Gábor utcai stadionban paprikás lehet a hangulat, főleg, ha az egyre eredményesebb, igaz, szombaton a Ferencvárostól hazai pályán vereséget szenvedett pápaiak nem adják olcsón a bőrüket.

A címvédő FTC is vendéglátóként lép pályára - a sereghajtó Békéscsaba látogatása nem ígér különösebb izgalmakat, legalábbis a papírforma szerint biztos hazai siker várható. A harmadik helyen álló, vasárnap a Debrecent 2-0-ra legyőző, a térdszalagszakadást szenvedő Simek Pétert viszont hónapokra elveszítő Újpest FC Pécsre látogat, s még úgy is esélyes, hogy a bennmaradásért küzdő hazaiaknak szintén égető szükségük van a három pontra. Ezért nyilvánvaló, hogy harcos meccset láthat majd a publikum.

A lila-fehérekkel azonos pontszámmal álló győriek sem könnyelműsködhetnek, mert a kiesés ellen harcoló nyíregyháziak látogatnak a Rába pártjára. A fővárosi szurkolók számára egy nosztalgia-rangadónak beillő kilencven perc nyújthat jó szórakozást, bár inkább küzdelmes, mintsem látványos csata várható a Budapest Honvéd és a Vasas összecsapásán.