Vágólapra másolva!
Hiába nyert szombaton a Real Madrid, a Barcelona 2-0-ra legyőzte az Albacetét a Primera División 34. fordulójában, és ezzel visszaállította a hatpontos különbséget. A Mallorca kétségbeesetten próbál menekülni a kiesőzónából, ezúttal ezt az Espanyol bánta, a Villarreal és a Zaragoza fölényes sikert aratott, Bernd Schuster pedig belebukott a Levante Málaga elleni vereségébe.

A 66. percig reménykedhettek a Real Madrid-drukkerek, hogy a Barcelona nem bír az Albacetével, addig ugyanis Valbuena, a vendégek kapusa minden csatát megnyert a katalánok ellen.

Aztána Eto'o megtörte a portás nagy sorozatát, és a végén a mindössze 17 éves Messi biztosította be a Barca győzelmét. Ugyanakkor rossz hír a listavezető számára, hogy Maxi López lábközépcsonttörést szenvedett, és a műtét után várhatóan három hónapot kell kihagynia.

A Villarreal alaposan kitömte a Getafét, Forlán két góllal vette ki a részét a sikerből. A Zaragoza egy ötössel küldte haza az Osasunát, a kupagyőztes soraiban is volt egy duplázó, Villa személyében.

A Betis fontos pontokat hagyott Santanderben, az Espanyol azonban még rosszabbul járt, mert a kiesés elkerüléséért nagy hajrát indító Mallorca 3-2-re lenyomta Tamudóékat.

A Málagának már nem nagyon kell tartani a másodosztálytól, és ezt éppen egy rivális, a Levante otthonában elért sikerrel harcolta ki, az újonc edzőjét, Bernd Schustert menesztették a kudarc után. A valenciai klub az utóbbi hat fordulóban mindössze egyetlen pontot tudott megszerezni a lehetséges tizennyolcból, és négypontnyira sodródott a kieső helytől.

Schuster utódjának José Luis Oltrát, a Levante 2/B osztályban szereplő fiókcsapatának eddigi szakvezetőjét nevezték ki. Manuel Salvador klubtitkár, aki bejelentette Schuster leváltását, csak ennyit mondott indoklásként: "Meglehet, márkorábban meg kellett volna tennünk ezt a lépést. Akkor talán most nem itt tartanánk." Schuster a kilencedik edző, akinek ebben a szezonban felmondtak a Primera Divisiónban.

A névsor:
2004. szeptember 20.: José Antonio Camacho helyett Mariano García Remón a Real Madridnál.
2004. október 25.: Benito Floro helyett Héctor Cúper a Mallorcánál.
2004. november 11.: Francisco helyett Máximo Hernández a Numanciánál.
2004. december 30.: Mariano García Remón helyett Vanderlei Luxemburgo a Real Madridnál.
2005. január 11.: Gregorio Manzano helyett Antonio Tapia a Málagánál.
2005. február 9.: Lucas Alcaraz helyett Nando Yosu a Racing Santandernél.
2005. február 20.: José González helyett Martín Monteagudo az Albaceténél.
2005. február 25.: Claudio Ranieri helyett Antonio López a Valenciánál.
2005. május 1.: Bernd Schuster helyett José Luis Oltra a Levanténél.

Primera División, 34. forduló:
Barcelona - Albacete 2-0 (0-0)
gól:
Eto'o (66.), Messi (90.)

Levante - Málaga 0-1 (0-1)
gól
: Baiano (34.)

Real Mallorca - Espanyol 3-2 (0-1)
gól:
Campano (50., 78.), Arango (71.), illetve Ibarra (10.), Maxi Rodriguez (91.)
piros lap: Lopo (55., Espanyol)

Racing Santander - Real Betis 1-1 (0-0)
gól:
Benayoun (60.), illetve Dani (79.)

Villarreal - Getafe 4-0 (2-0)
gól: Sorin (13.), Forlán (17., 52.), Cazorla (46.)

Real Zaragoza - Osasuna 5-1 (2-0)
gól:
Villa (11., 86.), Savio (40.), Oscar (60.), Generelo (64.), illetve Moha (65.)

Sevilla - Deportivo 2-0 (2-0)
gól: Adriano (13.), Jesus Navas (19.)

Ch. Gáll András