Vágólapra másolva!
A Real Madrid kiesett a Bajnokok Ligájából és a Király-kupából, a spanyol bajnokságban pedig tizenegy pontra van az éllovas Barcelonától, azaz nagyon úgy tűnik, hogy a fővárosiak idén is trófea nélkül maradnak. A gyenge szereplés kapcsán arról kérdeztük olvasóinkat, hogy kinek kéne távozni a kudarcok miatt, és a szavazók nem kímélték a királyi gárda sztárjait.

A majdnem 14 ezer válaszadó 68,8 százaléka véli úgy, hogy a Real elkényeztetett csillagai a felelősek a betliért, és nekik kéne elhagynia a spanyol fővárost, hogy pozitív változás következzen a csapat életében.

Érdekes módon a másik három opcióból a "minden jó, ahogyan van" volt a legnépszerűbb, igaz, az nem derül ki, hogy az 1997 szavazóból mennyi volt a Barcelona kárörvendő szimpatizánsa.

Florentino Perez, a klub elnöke évek óta gyakorlatilag mindenkit megvett, aki aranylabdásnak mondhatja magát, és sokáig kínosan ügyelt arra, hogy nehogy védekező játékos érkezzen a Bernabéuba, hogy ez az üzleti politika nem mindenkinek nyerte el a tetszését, azt jól példázza, hogy 1712-en klikkeltek a nevére.

A legkevesebben Wanderley Luxemburgót tartják a bűnbaknak, a brazil tréner már a harmadik edző, Camacho és Remón után, aki megpróbálja gatyába rázni a Realt, és eleinte ez remekül ment neki, hiszen volt, hogy hét perc alatt is győzni tudott a madridi sztárgárda.

Később aztán ő is kénytelen volt szembesülni azzal, hogy nem csak móka és kacagás az élet a Real kispadján ülve, ennek ellenére sokan úgy vélik, hogy ha a következő szezonban is hagyják őt dolgozni, akkor annak meglesz az eredménye.

A végeredmény
Búcsúzott a BL-től, így könnyen lehet, hogy idén sem nyer trófeát a Real Madrid.
Ön szerint ki távozzon a Bernabeuból?
1. Az elkényeztetett sztárok954368.8%
2. Senki, minden jó, ahogyan van199714.4%
3. Florentino Perez171212.3%
4. Luxemburgo mester

616

4.4 %
Összesen:13868