Vágólapra másolva!
Hosszú távú, azaz legalább öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött az Újpest FC a számos korosztályos válogatott labdarúgót kinevelő Goldball FC-vel.

"A most aláírt szerződés több száz gyereknek ad lehetőséget álmai megvalósításához" - jelentette ki Urbányi István, a lila-fehérek új utánpótlás-igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón.

A korábbi válogatott futballista szerint az együttműködés révén a tömegbázis és a minőségi kiválasztás is biztosítottá válik, ami elengedhetetlen az utánpótlás-nevelésben.

A Goldball a fiatalabb korosztályok nevelését tekinti fő tevékenységének, 15 éves korig folytat elismerten magas színvonalú munkát. Ezt követően kerülnének át a legtehetségesebb fiatalok az Újpesthez, amely továbbképzi, majd beépíti profi keretébe őket.

A megállapodás egyik legfontosabb eleme, hogy a két klub közös utánpótlástoborzó-rendszert alakít ki és működtet a jövőben.