Vágólapra másolva!
Nem csillapodnak az indulatok a Juventusnál kirobbant doppingbotrány körül, ezúttal az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) fejezte ki rosszallását a futballklub orvosának ténykedését illetően.

"Riccardo Agricolának azonnal fel kell hagynia a praktizálással" - követelte Gianni Petrucci CONI-elnök, miután egy bíróság november 16-án első fokon 22 hónap börtönnel, valamint 2000 eurós pénzbírsággal sújtotta a doktort, aki a vád szerint 1994 júliusa és 1998 szeptembere között rendszeresen tiltott teljesítményfokozó szerekkel - köztük EPO-val - látta el a játékosokat.

A torinóiak vezetése erősen helytelenítette az ötkarikás testület felvetését, és védelmébe vette az 59 éves Agricolát, aki röviddel a kihirdetés után megfellebbezte az ítéletet.

Korábban Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke még tovább ment: szerinte a másodfokú elmarasztaló döntés esetén visszamenőleg el kellene venni a Juventus trófeáit.

A botrányt 1998-ban a cseh Zdenek Zeman, a Roma akkori, a Lecce jelenlegi szakvezetője robbantotta ki, aki egy magazinban olyan sztárokat vádolt meg tiltott szerek használatával, mint Alessandro Del Piero, Gianluca Vialli, Zinedine Zidane és Roberto Baggio.

Érdekesség, hogy a 27-szeres olasz bajnok az említett időszak alatt háromszor végzett az élen a Serie A-ban, és egyszer (1996) elhódította a Bajnokok Ligája trófeáját is.