Vágólapra másolva!
A Real Madrid lassan minden esélyét elveszíti, hogy legalább egyetlen trófeát begyűjtsön idén, miután a királyi gárda a BL-búcsú után a bajnokságban 2-1-es vereséget szenvedett a Getafe otthonában. A Villarreal ismét dobogós helyen áll, Forlánék 4-1-re verték az Espanyolt, a Sevilla váratlanul kikapott otthon a Zaragozától, a Deportivo pedig idegenbeli diadalt aratott.

Az újonc Getafe Albiol és az egykoron a Real utánpótlás-csapatában játszó Riki góljaival már a szünetben 2-0-ra vezetett, és mivel Solari csak a 90. percben tudott szépíteni, így immáron 11 ponttal van lemaradva az éllovas Barcelona mögött a fővárosi klub.

A Villarreal ismét visszakerült a harmadik helyre, szokás szerint a dél-amerikai blokk játszotta a főszerepet az Espanyol elleni sikerben, Forlán például lőtt egy gólt, adott egy gólpasszt, majd kiharcolt egy büntetőt.

A Levante is elkényeztette közönségét, és négyet pakolt az Osasuna kapujába, de a Racing Santander játékosai is kitettek magáért, négy perc alatt lerendezték a Mallorcát. A Deportivo és a Zaragoza idegenben diadalmaskodott, előbbi az Albacetét, utóbbi meglepetésre a Sevillát verte.

Primera División, 28. forduló:
Getafe - Real Madrid 2-1 (1-0)
gól:
Albiol (37.), Riki (47.), illetve Solari (90.)

Villarreal - Espanyol 4-1 (1-1)
gól:
Forlán (25.), Sorín (49.), Riquelme (57., 11-esből), Figueroa (83.), illetve Lopo (31.)

Albacete - Deportivo La Coruna 0-1 (0-1)
gól:
Coloccini (38.)

Levante - Osasuna 4-0 (3-0)
gól:
Juanma (7., 22.), Mancsev (36.), Sergio Garcia (63.)

Racing Santander - Real Mallorca 3-0 (2-0)
gól:
Anderson (1.), Aganzo (4.), Benayoun (51.)

Real Sociedad - Numancia 2-1 (1-0)
gól:
Kovacevic (8.), Barkero (85.), illetve Tevenet (49.)

Sevilla - Real Zaragoza 0-1 (0-1)
gól:
Milito (33.)

Atlético Madrid - Valencia 1-0 (1-0)
gól: Fernando Torres (12.)