Vágólapra másolva!

Német bundabotrány: újabb bírót vettek őrizetbe

Dominik Marks személyében a második játékvezetőt vette őrizetbe a német rendőrség a közelmúltban kirobbant labdarúgó-bundabotrány kapcsán. A berlini államügyészség illetékese közölte: a lakásán elfogott bírót három ízben üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett csalással és pénzmosásra vonatkozó megbeszélés kísérletével gyanúsítják.

A sípmesterre a vesztegetési ügy főszereplője, Robert Hoyzer vallott, aki korábban elismerte: hat mérkőzés végeredményét is befolyásolta, mert ezért pénzt kapott.

Hoyzer azt állította a pénteki kihallgatáson, hogy Marks 4800 eurót fogadott el az azóta előzetes letartóztatásba helyezett, fogadásokkal állítólag négymillió eurós haszonra szert tett három horvát állampolgárságú testvértől a Bundesligában érdekelt Hertha BSC és az Arminia Bielefeld amatőrcsapatainak augusztus 11-ei összecsapása előtt. Ezt a meccset a szövetség újrajátszatja.

A nyomozás középpontjában mindazonáltal a december 3-án Marks által vezetett másodosztálybeli Karlsruher SC-MSV Duisburg (0-3) összecsapás áll, amelynek manipulálásáért a bíró állítólag 30 ezer eurót kapott.

A berlini ügyészség 25 személy - köztük 14 játékos és négy játékvezető - ellen folytat nyomozást. A gyanú szerint legalább tíz, főleg alacsonyabb osztályú labdarúgó-találkozó végeredményét befolyásolták. Azok a bírók, akik bizonyíthatóan csaltak, örökös eltiltásra és komoly pénzbüntetésre számíthatnak.