Vágólapra másolva!
Az AC Milan csak egy hosszabbításban szerzett góllal nyert a sereghajtó Atalanta ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának nyitómérkőzésén. Az esti rangadón a Juventus idegenben egy góllal legyőzte az AS Romát.

A címvédő, egyben listavezető Milan az elmúlt öt fordulóban háromszor a ráadásban csikarta ki a győzelmet, s mindannyiszor minimális különbséggel múlta felül riválisát. Bergamóban ezúttal Andrea Pirlo a 94. percben szerezte a három pont sorsát eldöntő gólt.

A római rangadó hangulata az első pillanattól kezdve rendkívül feszült volt, mivel a vendégek trénere, Fabio Capello, illetve két játékosa, Jonathan Zebina és Emerson a nyáron éppen a fővárosiaktól szerződött a torinóiakhoz. A találkozón a játékosok sokkal többet foglalkoztak egymással, mint a játékkal, így kisebb csodának számít, hogy mindkét gárda teljes létszámban fejezte be az összecsapást. A Juventus sikerével tartotta a lépést a Milannal, így csupán kevesebb rúgott góljával szorul a második helyre a tabellán.

Serie A, 27. forduló:
AS Roma - Juventus 1-2 (1-2)
gól:
Cassano (39.), illetve F. Cannavaro (11.), Del Piero (45., 11-esből)

Atalanta - AC Milan 1-2 (0-0)
gól:
Makinwa (73.), illetve Ambrosini (71.), Pirlo (94.)

Capello ellenfélként tér vissza Rómábahttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20050304capello.html?pIdx=1