Vágólapra másolva!
Utoljára 1995-ben fordult elő a Bundesligában, hogy egy középpályás szerezte volna meg a gólkirályi címet: akkor Mario Basler végzett a góllövőlista élén, holtversenyben Heiko Herrlichhel. Könnyen lehet, hogy most megint egy középpályás szerzi a legtöbb találatot a német élvonalban: a nürnbergi Marek Mintál azonban valószínűleg akkor lesz a legboldogabb, ha góljai a bennmaradáshoz segítik egyesületét.

A nürnbergiek a kilencvenes évekre amolyan liftező klubbá váltak Németországban, még a harmadik vonalat is megjárták (az 1996-97-es idényt töltötték a Regionalligában), és hiába maradtak benn az élvonalban újoncként a 2001-2002-es szezonban, a következő évben megint kizuhantak a legjobbak közül. Az újbóli feljutás szerencsére rögtön sikerült a gárdának, így a jelenlegi pontvadászat előtt nem is lehetett más a cél az egyesület számára, mint hogy megőrizze élvonalbeli tagságát.

Ennek érdekében alapos vérátömlesztést hajtottak végre a keretben, elvégre tavaly nyáron 15 labdarúgó távozott a Franken stadionból, ellenben kilenc új érkezett: többségében olyanok, akiknek már volt élvonalbeli tapasztalatuk. Pár nappal a transzferperiódus lezárása előtt a szakvezető, Wolfgang Wolf utolsó kívánsága is teljesült, hiszen a klub 500 ezer euróért leigazolta az FC Basel középpályását, Mario Cantaluppit, és ezzel a szakember az általa elképzelt ideális kerettel dolgozhatott.

A bajnoki rajt pazarul sikerült, elvégre első öt mérkőzéséből csak egyet veszített el a gárda, de aztán szép fokozatosan visszaesett a középmezőnybe, ami különösebben nem zavarta a klub híveit, hiszen sokkal többre nem is számítottak. A 12. forduló után még mindig a tizedik helyen állt az együttes, az évet pedig a 12. pozícióban zárta, és előnye a kiesőjelöltek előtt hét pont volt, ami megnyugtatónak tűnt.

Az ősszel a legkevesebb probléma a támadójátékkal akadt, hiszen fél szezon alatt a gárda többször volt eredményes, mint például a második helyen álló FC Schalke 04: a Wolfgang Wolf által elképzelt taktikában a két csatár mellett a középpályán Marek Mintálnak és Ivica Banovicnak szinte csak kizárólag a támadással kell foglalkoznia, és ez meg is látszott az együttes eredményességén.

A védekezéssel azonban már akadtak gondok, nem is annyira a középpályán, hanem a közvetlen védelemben, ahol a középső emberek közül az eleinte rendre a kezdő tizenegyben szerepelt Bartusz Bosacki és Andreas Wolf megsérült, Marek Nikl is sérüléssel bajlódott, akárcsak Dominik Reinhardt, a lengyel Tomasz Hajto teljesítményével pedig Wolf nem volt kibékülve.

Amikor aztán Hajto a tizedik fordulóban, éppen egykori csapata, a Schalke 04 ellen piros lapot kapott, és három mérkőzésre eltiltották, a tréner kénytelen volt az alaphelyzetben védekező középpályás Cantaluppit hátravezényelni - és ez húzás olyannyira bejött, hogy innentől kezdve a svájci focista rendszeresen itt szerepelt a csapatban, a sérültek felépülése és Hajto eltiltásának lejárta után is.

Így viszont a télen szükségessé vált egy védekező középpályás leigazolása, és Wolf leginkább a Bayer Leverkusen focistáját, Hanno Balitschot szerette volna megszerezni. A gyógyszergyáriak bele is mentek volna a transzferbe, de a focista végül nagy meglepetésre az FSV Mainz mellett döntött, így a nürnbergieknek más megoldás után kellett nézniük.

Végül a Werder Bremen finn focistáját, Pekka Lagerblomot vették kölcsön. A tavaszi idény első meccsein a skandináv ugyan csak csereként lépett pályára, de a későbbiekben már ott volt a kezdők között, köszönhetően annak, hogy a norvég Tommy Larsen betegség miatt hiányzott a csapatból.

Larsennél is jobban hiányzik azonban mostanában a csapatból a csatár Markus Schroth, aki ugyan nem szerzett olyan sok gólt (szám szerint ötnél tart), viszont Wolf szerint játéka nagyon fontos az együttes taktikája szempontjából, a robusztus támadó ugyanis rengeteget harcol elöl, megtartja a labdákat, és megnyitja az ellenfél védelmét a középpályáról felzárkózók, elsősorban Mintál számára.

Utóbbi játékos egyértelműen az idény felfedezettje a Bundesligában, és minden esélye megvan arra, hogy a másodosztály után az élvonalban is megszerezze a gólkirályi címet - ami nem kis bravúr lenne, tekintetbe véve, hogy egy középpályásról van szó. A német sportsajtó csak Fantomként emlegeti a szlovák labdarúgót, aki időnként teljesen eltűnik a mezőnyben, hogy aztán váratlanul lecsapjon, és gólt szerezzen.

Hiába vezeti azonban Mintál a góllövőlistát, az 1. FC Nürnberg az idén egyre közelebb került a kiesőzónához, és előnye a 16. helyezettel szemben 23 forduló után már csak öt pontra zsugorodott, szemben a téli szünetben meglévő héthez képest. A nürnbergiek elsősorban pocsék hazai szereplésük miatt estek ennyire vissza, a Franken stadionban immár öt mérkőzés óta nyeretlenek, és a szezon során csupán kétszer tudtak győzni házigazdaként - míg idegenben mindez már négyszer sikerült nekik.

Bayern-Werder rangadó Münchenben/sport/focivilag/20050304capello.html?pIdx=2