Vágólapra másolva!
Roberto Carlos, a Real Madrid brazil védője egy sajtótájékoztatón arra szólította fel a  futballszurkolókat, hogy vessenek véget az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló rasszista bekiabálásoknak.

"Sajnálatos, hogy egy olyan országban, mint Spanyolország mérkőzést kell félbeszakítani ilyen magatartás miatt. Ez már csak azért is rendkívül szomorú, mert ebben a bajnokságban nagyon sok színes bőrű játszik" - méltatlankodott a világbajnok labdarúgó annak kapcsán, hogy a bírónak az ő sértegetése miatt néhány percre fel kellett függesztenie a játékot a Deportivo La Coruna és a Real Madrid szombati találkozóján. Valahányszor labdához ért, rasszista megnyilvánulások hallatszottak a nézőtérről.

Roberto Carlos egyúttal leszögezte: Spanyolországban általában nem tapasztal rasszizmust, a stadionokban azonban igen, ott ugyanis sokan buta magatartással igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.

Utalt arra is, hogy osztja Samuel Eto'o véleményét, amit csapata, az FC Barcelona Real Zaragoza elleni találkozója után fogalmazott meg, miután majomhuhogásra majomtánccal válaszolt.

"Ha valaki elkezd huhogni, táncolok neki. Nyilván azért jött a meccsre, hogy majmot lásson, kifizette a jegyét, hát akkor legyen elégedett" - nyilatkozott a február 12-ei esettel kapcsolatban a Barcelona támadója, aki azonban sajnálattal vette tudomásul, hogy figyelemfelkeltő akciója nem érte el a kívánt hatást, nem ébresztette rá a huhogó szurkolókat buta viselkedésükre.

Roberto Carlos mindenesetre megjegyezte, ő a maga részéről nem kíván a továbbiakban ezzel a problémával foglalkozni, egyúttal azonban annak a reményének adott hangot, hogy e tekintetben nagyon gyorsan változik majd a helyzet.