Vágólapra másolva!
Nem sok babér termett a vendégcsapatok számára a Primera División 26. fordulójában: győzni egyik együttes sem tudott idegenben, öt döntetlenezett, ugyanennyi pedig kikapott. Két gólnál többet csak a bajnoki címre még mindig pályázó Real Madrid ért el, a Barcelonát hatpontos hátránnyal követő fővárosi alakulat 3-1-re verte a két fordulóval ezelőtt még harmadik, immáron csak hetedik Betist.

A hétközi forduló legnagyobb nyertese a Villarreal, amely 0-1-ről fordított a Mallorca ellen, így már harmadik a táblázaton. A Racing Santander nagy lépést tett a bennmaradás felé, miután némi meglepetésre, szintén vesztett állásból állt fel, és fektette két vállra a "középmezőny éllovasát", az Atlético Madridot. A címvédő Valencia Sevillában lépett pályára, és folytatta idei rapszodikus szereplését: változatos mérkőzésen ezúttal 2-2-s döntetlenre volt képes az UEFA-kupának a minap búcsút intő együttes.

A Barcelona kedden csak 0-0-t játszott hazai pályán az idén meglepően jól szereplő városi rivális Espanyollal, s noha a Real Madrid az előző két játéknapon beleszaladt egy-egy vereségbe (a Bilbao idegenben, a Deportivo otthon győzte le Ronaldóékat), Vanderlei Luxemburgo edző még nem mondott le az aranyról.

Jól teszi, hiszen a Barcelona sincs már olyan pazar formában, mint pár hete/hónapja, mostanság például három kör alatt négy pontot is elhullajtottak a katalánok. A Real Madrid szerdán késő este azt a Betist fogadta, amely nemrég még harmadik volt a táblázaton, bár igaz, nagyon kevés, mindössze két pont a különbség az újdonsült dobogós Villarreal és a hetedik sevillai együttes között.

A Real Madrid kétséget sem hagyott afelől, hogy a Betis ellen be akarja és be fogja gyűjteni a három pontot, s erről az általában "percemberként", ezúttal kezdőként számításba vett Michael Owen hamar, már a 10. percben meggyőzte a Bernabeu nézőseregét. Az egykori liverpooli aranylabdást - aki viszonylagos mellőzöttsége ellenére is 9 gólt lőtt már a bajnokságban - Solari hozta játékba az ötösnél: a középpályás a bal oldali szögletzászlónál cselezgetett, beadását Owen ballal maga elé tette, majd a védők szorításából kitörve 5 méterről, jobbal a kapuba lőtt (1-0).

A 40. percben Roberto Carlos indításába belepiszkált Juanito, de még Ronaldo is beleért, és a kapu felé tartó labdát Doblas magához ölelte. A játékvezető szerint ez szándékos hazaadás volt, így 7 méterről végezhetett el közvetett szabadrúgást a Real. Hosszú készülődés után Beckham legurította a labdát a nagyon messziről meginduló Roby Carlosnak, aki bődületes és hálószaggató gólt vágott a kapu üresen hagyott részébe. Doblasnak esélye sem volt, hiszen a labda spanyol mérések szerint 144 km/h-s sebességgel ment el a keze mellett.

A Betis Edu révén még szépíteni tudott (a támadó egy szép lefordulás után remekül csavart a jobb felsőbe), ám Helguera találatára (Samuel remek ütemű emelését a lestaktikát rosszul alkalmazó Betis-védők mellől, 10 méterről parádésan fejelte át a kapus fölött) már nem tudtak reagálni a vendégek. Owen még lőtt 15-ről egy (les)gólt, amelyet megcsodálhatott a közönség, de a Real gólkülönbségét már nem fogja javítani.

A galaktikusokat kétgyőzelemnyi különbség választja el a Barcelonától, de Beckhaméknek nem lesz könnyű dolguk a továbbiakban, hiszen szombaton Valenciába látogatnak, míg a katalánok a jóval gyengébb Osasuna otthonában lépnek pályára.

Primera División, 26. forduló:
Real Madrid - Real Betis 3-1 (2-0)
Real Madrid:
Casillas (Cesar, 54.) - Bravo, Helguera, Samuel, R. Carlos - Beckham, Gravesen, Figo - Solari (Guti, 64.) - Owen, Ronaldo
Betis: Doblas - Melli, Lembo, Juanito, L. Fernández - Joaquín, Arzu (Denílson, 67.), Canas, Benjamín - Edu, Oliveira.
gól:
Owen (10.), R. Carlos (40.), Helguera (62.), illetve Edu (60.)

Sevilla - Valencia 2-2 (1-1)
gól: Jesuli (41.), Baptista (68. 11-esből), illetve Navarro (45.), Aimar (61.)

Albacete - Osasuna 1-1 (0-0)
gól: Pacheco (82., 11-esből), illetve Morales (68.)

Getafe - Deportivo La Coruna 1-1 (0-1)
gól: Gabi (73.), illetve Tristán (42.)

Levante - Numancia 1-1 (1-1)
gól: Ettien (41.), illetve Graff (21.)

Málaga - Athletic Bilbao 1-0 (1-0)
gól: Rodriguez (2.)

Racing Santander - Atlético Madrid 2-1 (1-1)
gól: Regueiro (39.), Aganzo (51.), illetve Torres (12., 11-esből)

Real Sociedad - Real Zaragoza 2-1 (1-1)
gól: Karpin (45., 11-esből), Bakero (74.), illetve Zapater (32.)
piros lap: Zapater (50., Real Zaragoza)

Villarreal - Mallorca 2-1 (0-1)
gól: Figueroa (62.), Forlán (84.), illetve Venta (16., öngól)