Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának hétfő esti mérkőzésén hiába vezetett a Norwich 2-0-ra a Manchester City ellen, a vendégek előbb egyenlítettek, majd Robbie Fowler hosszabbításban szerzett góljával kicsikarták a győzelmet.

A Norwich a tizenkilencedik, a Manchester City a tizenkettedik helyen állt a táblázaton a mérkőzés előtt, azaz a hazaiaknak nagyon kellett (volna) a három pont ahhoz, hogy jövőre is az élvonalban szerepeljenek. Ennek megfelelően kezdeményezőbbek voltak a Kanárik, és egy brilliáns mozdulatnak köszönhetően a 12. percben már megszerezték a vezetést, egy előreívelt labdát Ashton a levegőből emelt jobbal a bal sarokba. Négy perc múlva a gólszerző szerzett labdát a félpályánál, majd McKenzie elé pöckölt, akit ugyan majdnem beértek a vendégvédők, ám mégis sikerült a bal sarokba gurítania.

Akik arra számítottak, hogy innentől Norwich-gála lesz a folytatásban, azok tévedtek, bár Fowler még nagy helyzetben fölé emelt, de a 26. percben jött a szépítés: Musampa beadására két kopasz manchesteri kobak - Sibierski és Mills - emelkedett, végül előbbi bólintott a jobb sarokba 5 méterről. A francia középpályás a következő értékelhető manchesteri akcióban is kulcsszerepet vállalt, remekül ugratta ki a keresztbe mozgó Wright-Phillipset, aki ballal középre gurított, Fowler pedig a kapus mozgásával ellentétesen rúgta a labdát a jobb sarokba, megszerezve 150. Premier League-találatát.

A szünet után a helyzetek helyett a brusztolás került előtérbe, néha kissé túlzásba is vitték a játékosok, Jonson például úgy pakolt oda Bartonnak, hogy már volt egy sárgája, meg is kapta a másodikat, azaz tíz emberrel folytatta a küzdelmet a Norwich. A 92. percig úgy tűnt, hogy legalább az egy pont meglesz a zöld-sárgáknak, akkor azonban Barton passzolt Wright-Phillipshez, aki éles szögből középre lőtte a labdát, Green kapus még beleért, de Fowler lecsapott a kipattanóra, és bár úgy tűnt, hogy rosszul találta el a labdát, az végül a hálóban pihent meg.

Premier League, 28. forduló:
Norwich City - Manchester City 2-3 (2-2)
gól:
Ashton (12.), McKenzie (15.), illetve Sibierski (25.), Fowler (36., 92.)
kiállítva: Jonson (66.)