Vágólapra másolva!
A francia pontvadászatban két mérkőzést is kénytelenek voltak elhalasztani a hét végi fordulóból az időjárás miatt, így a tabella kissé csalóka képet mutat, igaz, az élcsoportban nem történt változás. A belgáknál viszont minden meccset megrendeztek, és a két éllovas meccsén valóságos gólzápor volt, az FC Bruges-KV Oostende találkozón például tíz gól született. A görögöknél az Olimpiakosz előbb a zöld asztal mellett, majd a pályán is három pontot szerzett, és mivel riválisa botlottak, így ismét meggyőző fölénnyel vezeti a tabellát.

A hét vége előtt semmi jel nem mutatott arra, hogy a belga pontvadászat huszadik fordulója bármilyen különlegességgel bír majd, azonban a szombat esti meccsek után már mindenki a találkozókról beszélt: a csapatok ugyanis elképesztő mennyiségben termelték a gólokat, volt olyan mérkőzés, amelyen tíz alkalommal rezdült meg a háló.

A listavezető FC Bruges a sereghajtó KV Oostendét fogadta, vagyis ezen az összecsapáson azért sejteni lehetett, hogy sima hazai győzelem születik majd, de a Jan Breydel stadionba kilátogató drukkereknek az első félidőben egyetlen másodpercre sem volt szabad elfordítaniuk a fejük a pályáról, hiszem 45 perc alatt nyolc gól született!

A sort a hazaiak frissen igazolt csatára, a La Louviere-től a télen megvett Mannaseh Ishiaku nyitotta, aki ezen a találkozón szerepelt először a kezdők között új csapatában, és ennek örömére a hetedik percben a hálóba fejelt egy beadást. Egy minutával később már 2-0 volt az állás, köszönhetően az előrelopakodó középhátvédnek, Philippe Clementnek, amit a csatár Gert Verheyen duplája követett. 25 perc elteltével négy góllal vezetett a Bruges, amikor a vendégek Zephirin Zok révén szépítettek, de a bekapott gólra a hazai együttes kettővel válaszolt, így félóra után már 6-1 állt az eredményjelző-táblán, ami a szünetre 6-2-re módosult.

A változatosság kedvéért a második félidő vendégtalálattal kezdődött, ám ezt követően leálltak a csapatok, bár a hajrában Clement még egyszer eredményes volt, amivel pályafutása első mesterhármasát szerezte, és beállította a 7-3-as végeredményt.

A Bruges mögött a második helyen álló RSC Anderlecht számára a középmezőnyben szereplő SK Beveren nehezebb ellenfélnek ígérkezett, és a szokás szerint rengeteg elefántcsontparti focistával felálló vendégek (csak a kapus Mark Volders volt belga) már a második percben megszerezték a vezetést. Ez nem sok jót ígért a brüsszeliek mesterének, Hugo Broosnak, hiszen általános közvélekedés szerint egy vereséget követően azonnal menesztették volna, de a tréner szerencséjére focistái összekapták magukat.

A 21. percben a hazaiak elefántcsontparti focistája, Aruna Dindane egyenlített, és a szünetben már 3-1-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Az Anderlecht drukkerei a második félidő elején még izgulhattak egy kicsit, hiszen Moussa Sanogo egy gólra csökkentette a Beveren hátrányát, ám Jérome Mpenza (a Schalkében futballozó Émile Mpenza öccse) duplája visszaállította a magabiztos hazai vezetést, sőt a lila-fehéreknek még két meg nem adott góljuk is volt.

A legtöbb találat tehát a két listavezető meccsén született, de azért a többi találkozó is bővelkedett gólokban: a Standard Liege Sambegou Bangoura mesterhármasával 4-0-ra verte a Cercle Burges-t, a St. Trond Hajnal Tamással a soriban 3-2-re diadalmaskodott az Excelsior Mouscronnal szemben (sőt, a magyar középpályás gólt is szerzett), a Germinal Beerschot pedig 2-2-re végzett a Lierse SK-val.