Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt hétvége az FA-kupa jegyében telt, az angol labdarúgó Premier League szereplői nem várnak sokat a folytatással, már kedden és szerdán lejátsszák a 25. forduló mérkőzéseit.

A középpontban a Manchester United keddi, londoni vendégszereplése áll, bár az Arsenal-MU rangadó szereplői bizonyára keserű szájízzel veszik tudomásul, hogy az elmúlt évekkel ellentétben ezúttal nem a bajnoki címhez vezető út egyik fontos állomásához érkeztek, "csupán" a második helyért, na és persze a presztízsért csatázhatnak.

A Chelsea előnye ugyanis 10, illetve 11 pont a két sztárgárdával szemben, ám ennek ellenére Arséne Wenger, az Arsenal mestere a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy természetesen még bízik a bajnoki cím megszerezésében. Alex Ferguson január 6-án, a "bíróbakis" MU-Spurs csata után nyilatkozott optimistán a bajnoki cím elérhetőségéről:

"A londoniak már csak önmaguk miatt veszíthetik el a bajnokságot. Való igaz, 11 pont több, mint 9, ám szerintem ez még ledolgozható. Pár éve tizenkettővel vezettünk az Arsenal előtt, s végül nem lettünk aranyérmesek, mert több kulcsjátékos megsérült a hajrára. Ha most hasonló történne a Chelsea-vel, akkor megváltozhatnak az esélyek."

Októberben Sir Alex Ferguson gárdája 2-0-ra nyert az Ágyúsok ellen az Old Traffordon, s ezzel megszakította a bajnok 49 meccses veretlenségi sorozatát, a mostani házigazdákat tehát alaposan fűti a visszavágás vágya. Az őszi csata nemcsak emiatt vált emlékezetessé, hanem azért is, mert Fergusont állítólag egy pizzával fejbe dobták az öltözőfolyosón.

Ezután a skót edző és francia kollégája, Arséne Wenger napokig szidta és kritizálta a másikat, majd az év végére elcsendesedett a "párharc", de január közepén újra szócsatába kezdett a két szakember. Az újabb felvonás aztán néhány napon belül lecsengett, miután több helyről - többek között a rendőrség részéről is - önmérsékletre szólították fel a feleket. A Highbury-stadionban egyébként 180 rendfenntartó teljesít majd szolgálatot, kétszer annyi, mint egy átlagos bajnokin.

A toronymagasan éllovas Chelsea szerdán a kiesés ellen küzdő Blackburn Rovers otthonába látogat, s a papírforma alapján nem okozhat számára gondot a három pont begyűjtése. Ha mégis botlanának a londoniak, akkor a csúcsrangadó győztese dörzsölheti majd a terenyét.