Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulója a Juventusnak kedvezett, a torinóiak nyertek Bergamóban, míg a Milan 31 év után kikapott otthon a Bolognától, így már nyolc pont a Zebrák előnye. A Roma és a Reggina hátrányból győzött, Tottiék 0-2-ről verték a Messinát, míg a déliek az utolsó másodpercekben szerezték meg a mindent eldöntő gólt a Lazio ellen. Az Inter 2-0-ra nyert Palermóban, s ezzel feljött a harmadik helyre.

Úgy kezdte a Bologna elleni találkozót a Milan, ahogy egy bajnoki címre törő gárdának kezdenie kell, folyamatos nyomás alatt tartotta a vendégek kapuját, Serginho beadása után Sevcsenko előrevetődve fejelt, de Pagliucának nem kellett izgulnia.

Aztán Dhorasoo a 15. percben nagy gólt zúdított a léc alá, de De Santis bíró érvénytelenítette a francia középpályás találatát, pedig nem tűnt szabálytalannak a piros-feketék játékosa. Serginho már érvényes gólt szerezhetett volna, ám öt méterről fölélőtt, aztán Kaká gurítását blokkolta Gamberini, pedig Pagliuca már verve volt.

A Bologna jóformán át sem jött a félpályán, majd a 27. percben az első normális akció egyből sikerrel járt, Locatelli és Zagorakisz játszott össze, a görög sarokkal tette vissza az egykoron a Milanban is játszó támadónak, aki 17 méterről a bal sarokba lőtt.

Hogy tovább szaporodjanak a ráncok Carlo Ancelotti homlokán, Sevcsenko belerúgott Gamberini stoplisába, és bokasérülést szenvedett, helyére Tomasson érkezett, aki egy ígéretes fejessel nyitott, ami a bal kapufa mellett landolt. A második játékrészben is maradt a meddő mezőnyfölény, ment előre a Milan, de mindig odaért egy láb, vagy rosszak voltak az utolsó passzok, Cafu megpattanó bombája centikkel húzott el a jobb kapufa mellett, majd Ambrosini fejesét mentették a gólvonalról, így maradt a 0-1, és a második tavaszi fordulóban is kikapott a Milan.

Eközben a Juventus hozta a kötelezőt, és 2-1-re nyert Bergamóban, Emerson kiugratása után Olivera emelt a kapuba, Calderoni kapus pedig megijedhetett valamitől, mert érthetetlen módon majdnem a 16-osig kirohant, megkönnyítve ezzel a Juve-játékos dolgát. A második félidőben a csereként beálló Del Piero tizenegyesből eldöntötte a találkozó sorsát, Thuram öngólja már nem osztott, nem szorzott, immár nyolc pont a Zebrák előnye.

A forduló bravúrja a Roma nevéhez fűződik, a Farkasok félidőben 0-2-re álltak a Messina ellen, aztán Totti, Cassano, majd Mancini is beköszönt az újoncnak, és ezzel visszavágtak a szicíliaiaknak az őszi 4-3-as vereségért. A Reggina is vert helyzetből állt talpra, a Lazio még vezetett 1-0-ra Cesar révén, aztán a rómaiak gólszerzőjét még az első játékrészben kiállították, és a déliek előbb Bonazzoli találatával egalizáltak, majd De Rosa másodpercekkel a lefújás előtt megszerezte a győztes gólt.

A Lecce idegenben, a Cagliari otthon diadalmaskodott, Genovában pedig nem bírt egymással a Sampdoria és a Siena. Christian Vieri duplájával az Internazionale kétgólos győzelmet aratott a Palermo otthonában, és ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán.

Serie A., 21. forduló:
Atalanta - Juventus 1-2 (0-1)
gól:
Thuram (öngól, 91.), illetve Olivera (23.), Del Piero (80., 11-esből)

Brescia - Lecce 0-1 (0-1)
gól:
Konan (16.)

Cagliari - Fiorentina 1-0 (1-0)
gól:
Esposito (11.)

Milan - Bologna 0-1 (0-1)
gól:
Locatelli (27.)

Reggina - Lazio 2-1 (0-1)
gól:
Bonazzoli (72.), De Rosa (93.), illetve Cesar (10.)
piros lap: Cesar (36., Lazio)

Roma - Messina 3-2 (0-2)
gól: Totti (56.), Cassano (60.), Mancini (82.), illetve Zampagna (12.), Parisi (32.)

Sampdoria - Siena 1-1 (0-0)
gól: Rossini (79.), illetve Vergassola (66.)

Palermo - Internazionale 0-2 (0-1)
gól:
Vieri (5., 58.)