Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 28-án!

1984-ben ezen a napon a 19. fordulóra került sor a nyugatnémet bajnokságban, a Bundesligában. Egy mérkőzést, az 1. FC Köln-Fortuna Düsseldorf találkozót februárra halasztottak, a többi 90 percre viszont azon a szombaton került sor.

A csípős hideget forró csatákkal, hatalmas küzdelemmel és valóságos gólzáporral feledtették a pályára lépett csapatok, hiszen a nyolc mérkőzésen 43 gól esett, ami találkozónkénti több mint ötös átlagot jelent. Csak három stadionban (Mannheimben, Frankfurtban és Münchenben) kellett beérniük a szurkolóknak négy gól látványával, bár előbbi kettővel szemben, ahol 2-2-es döntetlennel zárultak a 90 percek, Bajorország fővárosában elégedetten mehettek haza a drukkerek, mert az éllovas Bayern Karl-Heinz Rummenigge mesterhármasának köszönhetően 3-1-re győzött az Arminia Bielefeld ellen.

Érdekes összecsapás volt a VfL Bochum-Werder Bremen csata is, ahol a hazaiak a 74. percben még 3-0-ra vezettek, de a brémaiak végül elloptak egy pontot a Ruhr-stadionból. A Bayernt üldöző VfB Stuttgart a 'Lauternt fogadta, ott két svédről szólt az összecsapás. A fiatal Dan Corneliusson ugyanis három góllal keserítette meg veterán honfitársa, a tizedik (és egyben utolsó) Bundesliga-szezonját nyűvő Ronnie Hellström életét.

Eredmények:
Waldhof Mannheim - Eintracht Braunschweig 2-2
Eintracht Frankfurt - KFC Uerdingen 2-2
VfB Stuttgart - 1. FC Kaiserslautern 5-1
Bayern München - Arminia Bielefeld 3-1
VfL Bochum - Werder Bremen 3-3
Hamburger SV - Borussia Dortmund 7-2
Borussia Mönchengladbach - Kickers Offenbach 3-2
1. FC Nürnberg - Bayer Leverkusen 2-3

a később játszott 90 perc:
1. FC Köln-Fortuna Düsseldorf 1-0.