Vágólapra másolva!
Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 8-án!

1971-ben ezen a napon játszotta dél-amerikai túrájának első mérkőzését Franciaország válogatottja, a gallok ellenfele (csakúgy mint négy nappal később) Argentína nemzeti csapata volt. Egyik válogatott sem szerepelt az 1970-es világbajnokságon (a négy esztendővel korábbi angliai tornán még ott voltak), így az idő tájt mindkét országban egy új csapat építése volt a legfontosabb feladat.

A franciáknál két esztendővel korábban, a norvégok elleni vereség után történt váltás a szövetségi kapitányi poszton, azt követően Georges Boulogne irányításával felemásan szerepelt a csapat, az argentínai mérkőzések éppen az áprilisi, mieink elleni Eb-selejtezőre való felkészülést szolgálták.

A házigazdáknál sem a vb-selejtezőkön hivatalban lévő Adolfo Pedernera irányította a csapatot, az új mester Juan José Pizzuti lett, aki első mérkőzésén rögtön Brazília elleni győzelmet ünnepelhetett csapatával. A mérkőzésre Buenos Airesben, a Boca Juniors stadionjában került sor, bántóan kevés, mindössze 4500 néző előtt.

A kevés kilátogató szurkoló is hamar megbánta tettét, hiszen a vendégek Charly Loubet révén már a második percben vezetést szereztek. Az első játékrészben több említésre érdemes esemény nem is történt, de alighanem a két mester is így gondolta, hiszen a szünet után a gyepre kimasírozó csapatokban több új arc is felbukkant: a franciáknál a gólszerzőt Hervé Revelli váltotta, a hazaiaknál Miguel Ángel Tojót druszája Brindisi, Roberto Gramajót Ángel Marcos helyettesítette a második játékrészben.

A cserék sem javítottak a gauchók játékán, a franciák csapatkapitány jobbhátvédje, a 32 esztendős Jean Djorkaeff (az akkor kétéves, később világ- és Európa-bajnokságot nyert Youri édesapjáról van szó, de a másik oldalon is játszott egy akkor még leendő apuka, Juan Ramón Verón, az ő fia, Juan Sebastián ugyanis csak 1975-ben született - az 50. percben növelte az előnyt.

A pihenten harcba dobott Brindisi öt minutával később ugyan szépített, de Georges Lech (64.) találata ismét megnyugtatta a franciákat. A hazai közönség előtt futballozó, Boca-középpályás Miguel Nicolau gólja (73.) után ugyan felpörgött az argentin válogatott, de a találkozó hajrájában esett két találat (Revelli a 89., César Laraignée tizenegyesből a 90. percben volt eredményes) már nem változtatott a mérkőzés kimenetelén, a franciák 4-3-ra nyertek.

Dévényi Zoltán