Vágólapra másolva!
Csalódást keltett, mégis van jövője a Marbellán rendezett szabadrúgáslövő világbajnokságnak. A szervezők ugyanis a legnagyobb sztárok közül csak a Real Madridban szereplő Zinedine Zidane-t tudták a közkedvelt spanyolországi üdülőhelyre csábítani, és a versenyt végül a holland Heerenveen együttesében futballozó török Yildirim nyerte, jutalma egy vadonatúj gépkocsi volt. A kevés klasszis ellenére a rendezők és a szurkolók szerint is van jövője a kezdeményezésnek.

Az előzetesen beharangozott vadonatúj aranylabdás Sevcsenko, valamint klubtársa, Kaká (mindkettő Milan), továbbá Del Piero (Juventus), a Real Madridba tartó argentin Mascherano és a brazil Robinho, sőt, a Lazióban szereplő szerb Mihajlovic végül nem indult a Marbellán rendezett szabadrúgáslövő vb-n, amit Zinedine Zidane mentett meg a jelenletétével.

Az eseményen ugyanis több kiváló rúgótechnikával rendelkező játékos indult, ám a szurkolók nagyon várták a sztárokat, akik közül csak a Real Madrid középpályása érkezett meg a közkedvelt hispán szigetre. Zidane végül nem remekelt, nyolc ponttal csak ötödik lett.

A tervek szerint a döntőbe jutott játékosok négy párban küzdöttek volna meg az elődöntőbe jutásért, majd következett volna az elődöntő, ám végül összesítették az összes lövést, és azt követően hirdettek végeredményt.

Ráadásul a selejtezőkkel ellentétben, amikor is 18, 21 és 25 méterről, ha az első lövés gólt eredményezett, jöhetett a következő állomás, míg a fináléban mindenki az említett három távolságról három-három lövést ereszthetett meg.

Mindez a holland Heerenveen együttesében szereplő török Yildirimnek sikerült a legjobban, aki 25 ponttal végzett az élen, mögötte a kínai Sanghajban futballozó Sen Si örvendhetett 20 egységgel, míg a bronzérmen az egyaránt 12 ponttal zárt Zidane-nak és a belga Genkben labdázó holland Engelaarnak jutott.

A tornán (amelyen 21 futballista , köztük a holland Rodából a magyar Bodnár László indult) egy gépkocsi volt Yildirim jutalma, akárcsak a Valenciában védő Canizarest megelőző cseh Vaniac-nak (Sigma Olomouc), a szervezők pedig folyatatást ígértek jövőre - még több klasszissal.

Bánki József