Vágólapra másolva!
Helyreállt a Premier League rendje: az angol labdarúgó-bajnokság huszadik fordulójának kedd esti összecsapásán a Manchester United idegenben verte 1-0-ra az Aston Villa együttesét, amivel a tabella harmadik helyére kapaszkodott fel Sir Alex Ferguson csapata a Chelsea és az Arsenal mögé. A Crystal Palace 1-1-re végzett a londoni derbin a Tottenham vendégeként, míg a hetek óta kiábrándító teljesítményt nyújtó West Bromwich Albion 73 percet emberhátrányban játszva mentett pontot a Manchester City otthonában.

A 2004-es év utolsó fordulójáig kellett várniuk az érintett csapatok drukkereinek, valamint a Premier League iránt érdeklődőknek, hogy az a három csapat álljon a világ talán legerősebb bajnokságának dobogóján, amelyeket a pontvadászat kezdetén mindenki - nemre, korra, valamint pártállásra való tekintet nélkül - odavárt: a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United.

Előbbi kettő hónapok óta bitorolja az első, illetve a második pozíciót, a harmadikra azonban csak most ért oda az immáron kilences veretlenségi sorozatot építő MU, miután küzdelmes mérkőzésen mindhárom pontot elhozta a Villa Parkból. A fogadóirodák egyértelműen a Vörös Ördögök mellett tették le voksukat, a bukiknak pedig igazából csak a második félidő egy tízperces időszakában kellett izgulniuk - ekkor az 1-0-s előnyben lévő vendégcsapat gyakorlatilag a saját tizenhatosáról sem tudott kijönni a vehemens bordó-kék rohamoknak köszönhetően -, ezt leszámítva Scholesék egyértelműen igazolták, hogy jelenleg jobb csapat a United, mint az erősen tartalékos Villa (David O'Leary különböző okok miatt nem számíthatott három kulcsjátékosára, Gavin McCannre, a német légiósra, Thomas Hitzlspergerre, valamint az angol válogatott támadóra, Darius Vasselre).

A sokadvirágzását élő Ryan Giggs remek góljával tehát hozta a meccset a MU, az újra vesztő Villa viszont egyre inkább megrekedni látszik a táblázat második felében.

A listavezető Chelsea két kései góllal, a vártnál talán nehezebben tudott győzni a Portsmouth vendégeként - bár a Fratton Park sosem tartozott az úgynevezett sztárcsapatok kedvenc kirándulóhelyei közé: erről talán az ide rendszeresen veszíteni járó MU játékosai mesélhetnének -, amivel Jose Mourinho Kékjei megerősítették helyüket a táblázat élén (a második helyezett Arsenal szerdán este a newcastle-i pokolban próbálja megszerezni a lépéstartáshoz szükséges pontokat).

A szezon meglepetéscsapatának, az Evertonnak még nyolc percet kellett volna kihúznia a Valleyben, hogy a Charlton vendégeként is ponttal gazdagodjon, ez azonban nem sikerült, így egy marokkói (Karkouri), valamint egy izlandi (Hreidarrson) légiós-góllal győzött a Curbishley-legénység, szép csendben a táblázat hetedik helyére felkúszva.

A Middlesbrough is tapad a közvetlen élmezőnyre: ezúttal a kameruni Job három perc alatt hintett duplája keserített a Norwich-híveket, és hitette el újra a Boro-fanokkal, hogy az idén végre igazán lesz látszatja Steve McLaren munkájának.

Gera Zoltán együttese, a West Bromwich Albion sehogyan sem találta a helyes utat az új mester, Bryan Robson irányításával (ezzel hétről hétre rettenetes pofonok formájában kellett szembesülniük Kanuéknak), kedden azonban egy igazi hőstettet vittek véghez a birminghamiek, miután 73 percet emberhátrányban futballozva tudtak 0-1-ről egyenlíteni, végül pedig pontot szerezni Manchesterben a City vendégeként. A bravúr értékéből semmit sem von le, hogy az egyenlítést jelentő találatot egy hazai védő, Richard Dunn szerezte, valamint az, hogy a City gyengének igazán nem nevezhető játékoskeretével immáron évek óta képtelen kikecmeregni a színtelen-szagtalan középcsapat-státuszból. A magyar támadó ezúttal kezdőként kapott lehetőséget az Albionban, és egészen a 76. percig pályán volt.

Elmozdult a kiesőhelyről a Crystal Palace, amely szintén vesztett állásból egyenlítve szerzett pontot a White Hart Lane-en, a Tottenham vendégeként: a Kristálypalota kapuját "természetesen" Király Gábor őrizte.

Mark Hughes-zal immáron egyértelműen elindult felfelé a Blackburn: a Rovers ezt most a Bolton idegenbeli legyőzésével bizonyította, a győztes gólt pedig az élete talán legjobb formáját mutató Paul Dickov szerezte (a skót válogatott támadó immáron hét találatnál jár a szezonban, és hétről-hétre pazarul futballozik). A sokáig csak szenvedő Birmingham City már ott van az első tízben, keddi áldozata, a Fulham viszont továbbra sem képes elmozdulni a veszélyes zónából. A Southamptonnak Harry Redknappel sem megy, bár az is igaz, hogy a bentmaradásra hajtó Szenteknek nem feltétlenül az Anfield Roadról kell elhozniuk az üdvösséghez szükséges pontokat, a Liverpoolnál viszont egyértelműen "alakul valami" Rafa Benítez keze alatt, ami tavasszal - esetlegesen Morientessel megerősödve - akár nagy eredményekre is feljogosíthatja a Mersey-partiak híveit.

Premier League, 20. forduló:
Aston Villa - Manchester United 0-1 (0-1)
gól:
Giggs (41.)

FC Liverpool - Southampton 1-0 (1-0)
gól:
Sinama-Pongolle (44.)

Portsmouth - Chelsea 0-2 (0-0)
gól:
Robben (79.), J. Cole (91.)

Bolton Wanderers - Blackburn Rovers 0-1 (0-1)
gól:
Dickov (6.)

Charlton Athletic - Everton 2-0 (0-0)
gól:
El Karkouri (82.), Hreidarsson (85.)
piros lap: Ferguson (Everton, 82.)

Fulham - Birmingham City 2-3 (1-2)
gól:
Legwinski (34.), Radzinski (90.), illetve Heskey (25.), Carter (41.), Savage (53.)

Manchester City - West Bromwich Albion 1-1 (1-0)
gól:
Anelka (32.), illetve Dunne (85.-öngól)
piros lap: Gaardsoe (West Bromwich Albion, 17.)

Middlesbrough - Norwich City 2-0 (0-0)
gól:
Job (52., 54.)

Tottenham Hotspur - Crystal Palace 1-1 (0-0)
gól:
Defoe (54.), illetve Johnson (79.)