Vágólapra másolva!
A tervek szerint két hazai tréninget követően Erdélyben fog alapozást végezni a Ferencváros. A magyar labdarúgó-bajnok Székelyföldön, Szovátán tölt egy hetet, ahol főként a fizikai felkészítésen lesz a hangsúly, ugyanis László Csaba vezetőedző labdát sem visz az edzőtáborba.

"Bármilyen fura, de Magyarországon nem találtunk megfelelő helyet a hegyi futásokra, pedig szóba jött például a Kékestető is, ám végül a klub számára anyagilag is előnyösebb fürdőváros Szováta mellett döntöttünk. Mivel csak futótréningeket fogunk végezni, labdát sem viszünk magunkkal, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fürdés mellett a Danubius-szállóban a pihenésre is lesz lehetőségük játékosaimnak. Mint Székelyföld szülöttje, tisztában vagyok azzal, hogy errefelé rengeteg Ferencváros-szurkoló él, ezért igyekszünk megszervezni, hogy a csapat találkozhasson velük" - számolt be az erdélyi edzőtábor programjáról László Csaba, a Székelyudvarhelyen született szakvezető.

A Fradi a tervek szerint január 19. és 26. között fog Szovátán készülni a tavaszi idényre, s a túra végén a székelyudvarhelyi sportcsarnokban kétszer 20 perces kispályás találkozón mérkőzik meg a helyi együttessel.

Az edzőtáborba nem utaznak el a zöld-fehérekkel az argentin próbajátékosok, akiknek a képességeit edzőmeccseken fogja tesztelni az FTC vezetősége.

Bánki József