Vágólapra másolva!
Ahogy az lenni szokott, az év végén sem pihennek az angol labdarúgó Premier League csapatai, amelyeknek így szilveszterig még két fordulóban kell pályára lépniük.

A Premier League ünnepi párosítása

A vasárnapi első felvonásban az első négy együttesnek - legalábbis a papírforma szerint - nem lesz túlságosan nehéz dolga, csak az éllovas Chelsea találkozik olyan riválissal, amelyik a legjobb tíz közé tartozik, ugyanis a 9. helyen álló Aston Villa látogat a Stamford Bridge-re.

A magyarokat is foglalkoztató gárdák közül a Crystal Palace (Király Gábor és Torghelle Sándor) hazai pályán esélyesként fogadja a Portsmoutht, míg a West Bromwich Albion (Gera Zoltán) számára már az egy pont is siker lenne az FC Liverpoollal szemben. A Tottenham Hotspur (Fülöp Márton) még idegenben is három pontra törhet a Norwich City ellen.

Vasárnap után december 28-én (kedd) és január 1-jén (szombat) is teljes fordulót rendeznek a Premier League-ben, majd két nap pihenőt követően, január 3-án és 4-én újabb bajnokikkal folytatódnak a küzdelmek.

[origo]/(MTI)