Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a Sevilla-drukkerek valószínűleg eddigi legjobb napjukat zárták, ugyanis kedvenceik a városi rivális Betist verték 2-1-re. Az Espanyol-szimpatizánsok ugyanakkor nem lehetnek túl boldogok, mert a katalánok csak ikszre voltak képesek az utolsó helyezett Numancia otthonában.

A sevillai rangadó majdnem egy félidőnyi csúszással indult, ugyanis gond volt a Betis zöld-fehér mezével, és mivel nem hoztak tartalék szerelést, meg kellett várni míg megérkezik az új színösszeállítású garnitúra. A huzavona a vendégeket zavarta meg, mert Daniel Alves már a harmadik percben felsősarkos lökettel szerzett vezetést a Sevillának.

A félidő végére tért magához a Betis, és egy Joaquin, Oliveira, Fernando akció eredményezte az egyenlítést. A Sevilla azonban a második játékrészt is úgy kezdte, mint az elsőt, és Javi Navarro fejesgóljára már nem érkezett válasz, bár Asuncao szabadrúgása után a léc mentette meg a Sevillát.

Az Espanyol pontvesztésével kilenc pontra maradt a Barcelonától, pedig a sereghajtó Numancia ellen ragyogó alkalom lett volna a felzárkózásra. A többi alsóházi csapat nem volt képes ilyen bravúrra, a Málaga és a Mallorca is kikapott, az újonc Getafe ugyan elhozott egy pontot San Sebastianból, de a Real Sociedad sincs kirobbanó formában mostanság.

Primera División, 16. forduló:
Sevilla - Betis 2-1 (1-1)
gól:
Daniel Alves (3.), Javi Navarro (47.), illetve Fernando (43.)
piros lap: Luis Fernandez (94., Betis)

Real Mallorca - Osasuna 1-2 (0-2)
gól:
Perera (80.), illetve Valdo (32., 41.)

Numancia - Espanyol 0-0

Real Sociedad - Getafe 1-1 (0-0)
gól:
Nihat (70.), illetve Pernia (81., 11-esből)
piros lap: Riesgo (79., Real Sociedad)

Villarreal - Málaga 3-0 (1-0)
gól
: Pena (45.), Riquelme (66.), Forlán (84.)

Zaragoza - Athletic Bilbao 0-2 (0-0)
gól:
Ezquerro (54., 79.)

Atlético Madrid - Deportivo 1-0 (1-0)
gól:
Antonio López (27.)