Vágólapra másolva!
A németből az angol fővárosba tette át nyáron a székhelyét Király Gábor, aki nem titkolja, megkedvelte Londont és új csapatát, a Crystal Palace-t. A magyar válogatott kapusa az [origo]-nak adott interjújában beszélt a Blackburn elleni legutóbbi bajnokin bemutatott bravúrjairól, továbbá a következő, Manchester United elleni Old Traffordon rendezendő mérkőzésről is.

A 18. Premier League-forduló párosítása

- Mark Hughes, a Blackburn vezetőedzője szerint ön akadályozta meg csapata győzelmét a hét végén.
- Ezúttal valóban jól ment a védés, igaz, így is akadtak megmozdulásaim, amivel nem voltam túlzottan elégedett, ugyanakkor őszintén mondom, hogy kapustársam, Julian Speroni segítsége nélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól számomra a Blackburn elleni meccs. Az argentin kapussal egyébként már akkor kiváló kapcsolatban voltam, amikor ő védett a csapatban, s ez máig megmaradt. A múlt héten például a szabadnapunkon is kimentünk edzeni, mint ahogy korábban is megtettük ezt egymásért, no meg a csapat s a minél jobb eredmény érdekében. Mert itt lehet bármekkora sztár valaki, csakis a klub és a csapat szempontja az elsődleges.

- Az öltözőben is ilyen egységes a légkör?
- Abszolút. A menedzser, Ian Dowie - talán azért is, mert 39 évesen közel áll korban is a játékosokhoz - kifejezetten közvetlen légkört teremtett, sőt olykor kikéri a véleményünket is bizonyos kérdésekben. A csapatban nincsenek klikkek, ez egy baráti társaság, ahol mindenki ott segít a másiknak, ahol tud. Ez nagyon tetszik nekem.

- Ezek szerint megkedvelte új klubját?
- Teljes mértékben, mint ahogy a családdal együtt Londont is. Itt valamivel oldottabb a légkör, mint Berlinben volt, de ez nem jelenti azt, hogy nem éreztem jól magam a német fővárosban, elvégre Viktória lányom és Mátyás fiam is ott született. Csupán úgy éreztem, hét év után váltanom kell, új kihívásokra van szükségem.

- Mennyire inspirálja, hogy legközelebb a világhírű Old Traffordban, a Manchester United ellen léphet pályára bajnokin?
- Pályafutásom után bizonyára jó lesz visszaemlékezni, milyen nagyszerű stadionokban játszhattam, most azonban nem foglalkozom ezzel. Azzal viszont igen, hogy milyen a gyep minősége, a kapu előtti területeken vannak-e göröngyök, aztán oda kell figyelni a bemelegítésre, azaz minden apróságra, amivel jó eredményt érhetünk el.

- Mit vár a Vörös Ördödök elleni találkozótól?
- A Manchester United ellen ugyanúgy készülünk, mint a többi bajnokira, igaz, egy jó eredmény igencsak növelné csapatunk önbizalmát. Ennek ellenére továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy nekünk a riválisaink, a mezőny második felében álló csapatok ellen kell minél több pontot gyűjtenünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Scholes, Van Nistelrooy és társai ellen eleve feltartott kézzel lépnénk pályára. Errefelé ez ismeretlen fogalom!

Bánki József