Vágólapra másolva!
Szerdán este kialakul a negyeddöntő mezőnye a labdarúgó Magyar Kupában, miután a Ferencváros lejátssza UEFA-kupa-érdekeltsége miatt november 24-ről elhalasztott pécsi mérkőzését. A találkozó kezdési időpontját (18.30) a szurkolókkal szavaztatták meg, a kupameccset élőben közvetíti a Duna Televízió.

Nagy várakozás előzi meg az őszi bajnok Ferencváros pécsi fellépését, amire jó példa, hogy a rendőrség 16 és 21 óra között forgalomkorlátozást vezet be a városban, főként a stadion környékén. László Csaba vezetőedző a kupát ugyanolyan fontosnak tartja, mint a bajnokságot, és a zöldek ennek megfelelően a lehető legerősebb összeállításban lépnek pályára. A vendégeknél elképzelhető, hogy Botis újra elfoglalja a helyét a védelemben, hiszen a Feyenoord ellen megsérült hátvéd immáron bevethető állapotban van.

Természetesen a Pécs is elszántan készül a találkozóra, igaz, néhány napot Nagy Tamás nélkül, mivel a fiatal baranyai tréner a világhírű AC Milan együttesénél járt tanulmányúton. A PMFC egyébiránt csatlakozott a Ferencváros rasszizmus elleni kampányához, aminek a szerdai mérkőzésen is nyomatékot kíván adni.

A találkozó időpontjáról a vezetők a pécsi szurkolókat szavaztatták meg, ezután dőlt el a 18.30-as kezdés, bár a ferencvárosiak szerettek volna korábbi időpontban pályára lépni. A nyolcaddöntőt Megyebíró János vezeti, a találkozót a Duna Televízió élőben közvetíti.

A két együttes a bajnokságban az Üllői úton csapott össze, s november 10-én meglepetésre 1-1-es eredmény született. A Honvéd, a Sopron, a Kaposvár, a Fehérvár, a Bodajk, a BKV és a Kazincbarcika már korábban kiharcolta a továbbjutást, amelyről egy mérkőzés döntött. A Ferencváros a jövő héten a Hearts elleni skóciai UEFA-kupa-meccsel zárja az őszi idényt.

Bánki József