Vágólapra másolva!
Brit lapértesülés szerint Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerződésének lejárta után örömmel lenne a brazil vagy a svéd együttes szakvezetője.

"2008-ban még csak 60 éves leszek, és szívesen folytatnám egy másik csapatnál. Amennyiben hazámból vagy Brazíliából érkezik ajánlat, azonnal igent mondok" - nyilatkozta Eriksson a The Sun című lapnak.

A svéd szakember kifejtette, hogy véleménye szerint az angol válogatott megnyerheti a 2006-os németországi világbajnokságot, de ez csak akkor lehetséges, ha lesz hit az együttesben.

"Nem elég akarni a győzelmet, hinni is kell benne. A másik: a vb előtt legalább egy hónapot kell együtt edzenie a gárdának. Ebben az esetben nyerhetünk" - fogalmazott.