Vágólapra másolva!
Bár a Lazio szerezte meg a vezetést a Stadio delle Alpiban, végül a Juventus labdarúgócsapata 2-1-re nyert, s megőrizte négypontos előnyét a Milannal szemben. Az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Brescia meglepetésre idegenben, a Reggina otthonában győzött 3-1-re, a Cagliari pedig 4-2-re intézte el a Chievót. A Roma hazai pályán csak 1-1-et játszott a Sampdoriával.

A Milan szombati sikere után adott volt a feladat a Juventus előtt is: amennyiben a torinói gárda nem szerette volna, hogy előnye egy pontra olvadjon, győzni kellett a Lazio ellen. Ennek megfelelően támadólag is lépett fel a Juve (hazai pályán mi mást is tegyen), ám a 8. percben Ibrahimovic a földre bólintott labdája végül a keresztlécen csattant.

A 11. percben meglepetésre vezetést szerzett a Lazio. Pandev kapott Muzzitól egy visszafejelt labdát a 16-os vonalánál, éppen a kapuval szemben, a macedón csatár csomót kötött többször is a vele szemben álló három védő lábára, majd lecselezve magát az ötös bal oldali csücskéig éles szögből nagy gólt lőtt (1-0).

Megélénkült a játék, a Juventus folyamatos nyomás alatt tartotta a vendégkaput, ám amíg Del Piero kétszer, Ibrahimovic pedig egyszer hibázott abszolút ziccerben, addig a 40. percben Oliveira már nem hibázott, s egy jobboldali beadást követően 7 méterről fejelt a kapu bal oldalába (1-1).

A második félidőben tovább tartott a Juve-nyomás, Serena kapus a mezőny hősévé nőtte ki magát, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a 75. percben Kapo beadása úgy pattanjon meg Giannicheddán, hogy Ibrahimovicnak csak a hálóba kelljen segítenie a játékszert.

2-1-es győzelmével a Juventus továbbra is négypontos előnnyel vezet az AC Milan előtt, míg a Lazio várhatóan edzőt vált. Ám, hogy Domenico Casót ki követi, az még a jövő zenéje, a hírek szerint Giuseppe Papadopulo, a Siena jelenlegi mestere, és Dino Zoff, az olasz nemzeti tizenegy korábbi szövetségi kapitánya is esélyes.

A vasárnap esti találkozón a Sampdoria a 81. percben váratlanul vezetést szerzett a Roma otthonában, ám Tottinak egy 11-es góllal sikerült megmentenie legalább az egyik pontot. A hazaiak játékmestere 295. élvonalbeli bajnokiján 106. gólját jegyezte a fővárosiak színeiben, s ezzel beállította Roberto Pruzzo klubcsúcsát.

Serie A, 14. forduló:
Cagliari - Chievo 4-2 (3-0)
gól:
Zola (33., 39., a másodikat büntetőből), Langella (45.), Abeijon (59.), illetve Pellisier (58.), Amauri (88.)

Fiorentina - Bologna 1-0 (0-0)
gól:
Maresca (63.)

Juventus - Lazio 2-1 (1-1)
gól:
Oliveira (40.), Ibrahimovic (75.), illetve Pandev (11.)

Lecce - Livorno 3-2 (1-2)
gól:
Rullo (39.), Dalla Bona (56., büntetőből), Giacomazzi (59.), illetve Vigiani (30.), Danilevicius (40.)

Palermo - Atalanta 1-0 (1-0)
gól:
Brienza (44.)

Reggina - Brescia 1-3 (0-2)
gól:
Zamboni (74.), illetve Stankevicius (18.), Martinez (39.), Caracciolo (80.

Udinese - Siena 1-0 (1-0)
gól:
Di Natale (16.)
piros lap: Pinzi (90., Udinese)

Roma - Sampdoria 1-1 (0-0)
gól: Totti (84.), illetve Pagano (81.)