Vágólapra másolva!
A Ferencváros múlt heti elnökségi ülésén az elnökségi tagok megerősítették és felhatalmazták a klub elnökét, Furulyás Jánost, hogy a klub megvételére pályázó két befektetői csoport közül az ír érdeklődővel írja alá a megállapodást a svájcival szemben. Elvileg tehát a Fradi az írek kezébe került, a szerződés egyelőre azért nem született meg, mert az Üllői úti létesítmény egy kéthektáros területének  a vagyonkezelői jogával még nem rendelkezik a klub.

Szerdai információnkat Furulyás János cáfolata után egy neve elhallgatását kérő ferencvárosi elnökségi tag erősítette meg. Forrásunk elmondta, hogy a grémium a múlt héten hatalmazta fel az FTC elnökét az ír csoporttal való üzletkötés lebonyolítására. (Az elnökségi ülést eleve ebben az ügyben hívták össze.)

A döntés oka az, hogy a szintén aspiráló svájci konzorcium a labdarúgó rt.-re nem tartott igényt, hanem elsősorban az ingatlanbefektetések érdekelték, míg az írek látnak fantáziát a futballcsapatban is.

A ferencvárosi vezetés egyelőre azért nem ír(hat)ta alá a szerződést, mert az állami tulajdonban lévő nyolchektáros területből két hektár vagyonkezelői jogával nem rendelkezik a klub. Ennek értékesítésére nyilvános pályázat kiírása mellett, 2005-ben kerül majd sor, s az ehhez szükséges pénzügyminisztériumi engedély megkérése még jelenleg is folyamatban van. Ha a fennmaradó terület sorsa a Ferencváros számára kedvezően dől el, megköthető az üzlet.

A T-Mobile-lal való kontraktus szerda délután bejelentett két és fél éves meghosszabbításának ehhez a tranzakcióhoz nincs köze.

Információnk szerint az ír befektetők 1,7 milliárd forintot áldoznának a klubra, s hosszabb távon az Üllői úti ingatlan hasznosításából remélnek profitot. A tervek szerint kilencven fokkal elforgatnák a stadiont, amely hosszában így a Pénzverde és a Gyáli út közötti részen terülne el. A Könyves Kálmán körúton üzleteket, a Gyáli úton lakásokat építenének, majd ezeket később értékesítenék. A 30 ezer néző befogadására alkalmas multifunkcionális stadion felépítése természetesen éveket venne igénybe, ezalatt a Fradi feltehetően a Puskás-stadionban játszaná a meccseit.

A tranzakcióból a zöld-fehérek más szakosztályai is részesednének, mégpedig az adólevonás után megmaradt összeg kamataiból.

Bánki József