Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa csoportkörének negyedik fordulójában hét csapat, az AZ Alkmaar, a Partizan Beograd, a Benfica, a Middlesbrough, a Villarreal, a Lille, és a Sevilla is kiharcolta a továbbjutást, ugyanakkor a Lazio kiesett, és a Dinamo Zagreb is nehéz helyzetbe került.

Az E csoport belgrádi meccsén a Villarreal szerzett vezetést, Riquelme szlalomozott a szerb védők között, majd Cazorlát ugratta ki, aki elfektette Kralj kapust, aztán éles szögből a kapuba gurított. A Partizan büntetőből egyenlített, Pena kézilabdázott a tizenhatoson belül, és a tizenegyesből Tomic úgy lőtt a hálóba, hogy Reina beleütött a labdába, ami épphogy becsorgott. A döntetlennel mindkét gárda továbbjutott.

A Laziónak mindenképpen győznie kellett volna Görögországban az Egaleo otthonában, és bár a házigazda került előnybe, Muzzi duplája után úgy tűnt, sikerrel jár a rómaiak missziója. Agritisz azonban egyenlített, és amíg Belgrádban örültek a Partizan és a Villarreal játékosai az iksznek, az athéni remi azt jelenti, hogy mindkét egylet kiesett.

Az F csoportban a százszázalékos Rangers a szintén hibátlan Alkmaar otthonába látogatott, és elvesztette veretlenségét, mivel a hollandok egy Huysegems, Meerdink, Landzaat összjáték után lenullázták a skótok védelmét. A Rangers csak helyzetekig jutott, az Alkmaar ezzel a három ponttal továbbment, a glasgow-iaknak pedig pontot kell szerezni az utolsó meccsen az Auxerre ellen odahaza.

Az Auxerre nagyon megverte a korábban a Budapest Honvédot búcsúztató Amica Wronkit, Mignot már az első percben betalált a lengyelek kapujába szabadrúgásból, aztán Pieroni előbb emelt, aztán pöckölt, végül bólintott, és hiába szépített közben Kryszalowicz, 4-1-gyel zárult az első félidő. Ráadásul a második félidő elején az Amica kapusa a 16-oson kívül kezezett, így mehetett az öltözőbe, pedig alig 10 perce volt a pályán, mivel csereként állt be, az elsőszámú portás ugyanis megsérült. A franciák Kalou révén még felavatták Burkhardtot, aki mezőnyjátékosként állt a kapuba, és nem is vallott szégyent, mert volt egy-két nagy védése.

A G csoportban a Dinamo Zagreb nagyon jól kezdett a Heerenveen ellen, Kranjcar tett vissza egy szabadrúgást Bosnjaknak, aki külsővel helyezett 12 méterről a bal sarokba. Aztán Pranjic éles szögből a hosszúba tüzelt, és úgy tűnt, minden eldőlt. A hollandok azonban rákapcsoltak, előbb Yildirim lőtt nagy gólt ballal, aztán egy lerántás miatt megítélt tizenegyest Huntelaar értékesített, sőt a végén még a kapufát is eltalálta a második Heerenveen gól szerzője. A döntetlennek még így is a hollandok örülhetnek, mert az utolsó fordulóban a Beverennel játszanak, míg a horvátokra a Stuttgart vár.

A Benfica Belgiumban harcolta ki a továbbjutást, egy sima 3-0-s győzelemmel. Már a harmadik percben megfogyatkozott a Beveren, Copa kapus ütközött Karadasszal, a svéd bíró tizenegyest ítélt, és kiállította a vétkes hálóőrt (más kérdés, hogy Karadas lerántotta a védőt az akció közben). Simao Sabrosa a jobb sarokba helyezett a büntetőből, aztán a 21. percben Karadas sarokkal hozta helyzetbe Zahovicot, aki leültette a cserekapust, Verhulstot és higgadtan a kapu közepébe gurított. A szlovén karmester a második félidőben a beragadó védők között még egyszer beköszönt, így a portugálok félgőzzel is simán nyertek.

A H jelű ötösben a másodosztályú Aachen szerezte meg a vezetést a Zenit ellen, Meijer vette mellre Pinto átadását, majd a kapus fölött a léc alá lőtt. Az oroszok egy jogos tizenegyes után egalizáltak, sőt Gorskov fejesével a győzelem is karnyújtásnyira került. No, de tudjuk, hogy a németek nem szokták feladni, most sem tették, a 90. percben meg is lett az eredménye a nagy hajtásnak, igaz egy büntető kellett hozzá.

Sevillában is egy 11 méterről leadott lövés döntött, Julio Baptista ugyanis a rendes játékidő utolsó percében kíméletlen ítéletvégrehajtónak bizonyult, és így hiába erőlködött az AEK Athén (a görögök még vezettek 1-0-ra), harmadszor is vereséget szenvedtek a hellének.

E csoport:
Partizan Beograd (szerb-montenegrói) - Villarreal (spanyol) 1-1 (0-1)
gól:
Tomic (66., 11-esből), illetve Cazorla (17.)

Egaleo (görög) - Lazio (olasz) 2-2 (1-2)
gól
: Hlorosz (9.), Agritisz (54.), illetve Muzzi (13., 36.)

F csoport:
AZ Alkmaar (holland) - Glasgow Rangers (skót) 1-0 (1-0)
gól:
Landzaat (8.)

AJ Auxerre (francia) - Amica Wronki (lengyel) 5-1 (4-1)
gól:
Mignot (1.), Pieroni (5., 24., 26.), B. Kalou (56.), illetve Kryszalowicz (17.)
kiállítva: Cierzniak (47., Amica Wronki)

G csoport:
Dinamo Zagreb (horvát) - Heerenveen (holland) 2-2 (1-0)
gól:
Bosnjak (15.), Pranjic (57.), illetve Yildirim (84.), Huntelaar (89., 11-esből)

Beveren (belga) - Benfica (portugál) 0-3 (0-2)
gól:
Simao Sabrosa (5., 11-esből), Zahovic (21., 59.)
kiállítva: Copa (3., Beveren)

H csoport:
Sevilla (spanyol) - AEK Athén (görög) 3-2 (2-1)
gól:
Julio Baptista (19., 89, 11-esből), Antonito (29.), illetve Liberopulosz (10.), Giorgiopulosz (46.)

Alemannia Aachen (német) - Zenit (orosz) 2-2
gól:
Meijer (25.), Blank (90., 11-esből), illetve Ragyimov (38., 11-esből), Gorskov (76.)
kiállítva : Pinto (91., Aachen)

A Schalke után már a Feyenoord is továbbjutott/sport/magyarfoci/20041201uefakupa.html?pIdx=2