Vágólapra másolva!
Mindkét magyar érdekeltségű újonc első győzelmére készül a Premier League nyolcadik fordulójában. Persze eddig sem vereségre törekedve léptek pályára Torghelléék, illetve Geráék, most viszont hazai pályán, minden eddiginél nagyobb eséllyel készülhetnek az első siker begyűjtésére.

Az előző héten az Aston Villa otthonából ponttal távozó Crystal Palace lélekben megerősödve, minden bizonnyal Király Gáborral a kapuban fogadja a Fulham együttesét. Chris Coleman csapata idén egyelőre korántsem félelmetes - bár a Blackburntől elhappolt, egykori manchesteri kedvenc, Andy Cole már négy gólnál tart -, és bár nem ideális ellenfél, mindenképpen a hazai pályán verhető csapatok kategóriájába tartozik. A mezőny sűrűségét jó mutatja, hogy egy esetleges sikerrel az eddig mindössze két pontot gyűjtő Palace akár a kieső helyről is elkerülhet.

A West Bromwich Albionnak nehezebb feladat jutott, Gary Megson fiainak az idény egyik meglepetéscsapatát - a többek között az Arsenal vendégeként is pontot szerző Boltont - kellene két vállra fektetniük. A WBA eddig mindhárom hazai meccsét 1-1-gyel abszolválta, míg a Bolton idegenben egy győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhet el, így kiegyensúlyozott összecsapásra van kilátás, amit a hazai pálya előnye - esetleg Gera Zoltán az angol mezőnyben kimagasló kreativitása - dönthet el a hazaiak javára.

A többi összecsapás közül kiemelkedik a Chelsea és a Liverpool londoni randevúja, amely parázs csatát, a kispadon pedig portugál-spanyol összecsapást ígér. Abramovics csapata eddig imponáló magabiztossággal gyűjtögeti a bajnoki pontokat - ez alól talán a Tottenham elleni hazai 0-0 a kivétel -, míg az eleddig nem brillírozó vendég Mersey-partiaknak kis túlzással a vasárnapi az utolsó lehetőségük, hogy csatlakozást találjanak a bajnoki címért harcoló közvetlen élbolyhoz.

Ugyancsak érdekesnek ígérkezik a Tottenham Hotspur liverpooli vendégjátéka az Everton ellen. A Goodison Parkban csak a legelvetemültebb rajongók reménykedtek abban, hogy a komoly anyagi gondokkal küszködő kikötővárosiak megismétlik két évvel ezelőtti szárnyalásukat - ez hetedik helyet ért a 2002-2003-as szezonban az inkább jó munkásemberekből, mint sztárokból álló csapatnak -, azonban David Moyes bandája egyelőre messze túlszárnyalja a legvérmesebb reményeket is.

A forduló előtt a dobogó harmadik fokán tanyáznak Gravesenék - mindössze egy ponttal lemaradva a "pénz nem számít" alapon összevásárolt Chelsea-től -, de Santini mester csapatának sincs oka panaszra. A nyáron alaposan átalakított és megfiatalított Spurs - általános elképedésre - sokáig veretlenül menetelt, míg a hetedik fordulóban hazai pályán ki nem kapott az egyértelműen felszálló ágban lévő Manchester Unitedtől. A szombati összecsapás mindkét csapat számára vízválasztó lehet, megmutatkozhat, hogy valós volt-e mindaz, amit eddig mutattak.

Távirati totóstílusban a többi összecsapásról, zárójelben az [origo] tippjével:
Southampton - Manchester City [x]
Arsenal - Charlton Athletic [1]
Blackburn Rovers - Aston Villa [2]
Norwich City - Portsmouth [1]
Manchester United - Middlesbrough [1]
Birmingham City - Newcastle United [x]

[origo]