Vágólapra másolva!
Csütörtökön Monte-Carlóban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportjainak beosztását. A címvédő FC Porto viszonylag könnyű kvartettbe került, ugyanis az angol Chelsea mellett a francia Paris Saint-Germain és az orosz CSZKA Moszkva lesz az ellenfele. Érdekesség, hogy a tavalyi győztes csapat trénere, José Mourinho idén már a csoportellenfél Chelsea kispadján foglal helyet.

A Ferencvárost drámai küzdelemben, hosszabbításban búcsúztató cseh Sparta Praha az angol Manchester United, a francia Olympique Lyon és a török Fenerbahce ellen lép pályára. A nyolc kvartettből az első két helyezett jut a legjobb tizenhat közé, a harmadikok pedig az UEFA-kupában folytathatják szereplésüket.

Fehér Csaba együttese, a holland PSV Eindhoven az Arsenallal, a Panathinaikosszal és a Rosenborggal került össze az E csoportban, míg Lisztes Krisztián csapata, a német Werder Bremen a Valencia, az Internazionale és az Anderlecht ellen vívhatja ki a továbbjutást.

A BL-ben a szeptember 14-én rajtoló csoportmérkőzések után az eddigiektől eltérően már kieséses rendszerben zajlanak majd a küzdelmek.

A csoportbeosztások:
A csoport:
Deportivo La Coruna (spanyol)
FC Liverpool (angol)
AS Monaco (francia)
Olimpiakosz (görög)

B csoport:
Real Madrid (spanyol)
AS Roma (olasz)
Bayer Leverkusen (német)
Dinamo Kijev (ukrán)

C csoport:
Bayern München (német)
Juventus (olasz)
Ajax Amsterdam (holland)
Maccabi Tel Aviv (izraeli)

D csoport:
Manchester United (angol)
Olympique Lyon (francia)
Sparta Praha (cseh)
Fenerbahce (török)

E csoport:
Arsenal (angol)
Panathinaikosz (görög)
PSV Eindhoven (holland)
Rosenborg (norvég)

F csoport:
FC Barcelona (spanyol)
AC Milan (olasz)
Celtic Glasgow (skót)
Sahtyor Donyeck (ukrán)

H csoport:
FC Porto (portugál)
Chelsea (angol)
Paris Saint-Germain (francia)
CSZKA Moszkva (orosz)

G csoport:
Valencia (spanyol)
Internazionale (olasz)
RSC Anderlecht (belga)
Werder Bremen (német)

[origo]/(MTI)