Vágólapra másolva!
Pénteken este a Werder Bremen-Schalke 04 mérkőzéssel kezdetét veszi a német labdarúgó-bajnokság. A nyitómeccs pikantériája, hogy Aílton és Krstajic személyében két olyan játékos látogat a Schalke színeiben a Weser-stadionba, aki az előző idényben bajnok és kupagyőztes lett Lisztes Krisztián csapatával.

A címvédő brémaiaknál az újonnan érkezettek közül várhatóan négyen (Pasanen, Fahrenhorst, Ismael és Klose) is a kezdőcsapatban kapnak helyet, ellenben biztosan hiányozni fog a sérüléssel bajlodó Ümit Davala és D. Jensen, illetve az operációja után rehabilitációs programot végző Lisztes. A vendégeknél Bordon, Sand és Van Hoogdalem hagyhatja ki a találkozót, Krstajic és Aílton azonban egykori társaik ellen bizonyíthatnak, kérdés hogyan fogadja őket a brémai nézősereg. A statisztika a Werder sikerét ígéri, a Schalke utoljára 1999-ben tudott nyerni Brémában.

A tavaly trófea nélkül záró, ám idén újra favoritnak számító Bayern Müchen a Hamburg otthonában indítja a szezont. Klaus Toppmöller csapatának nem ez a kedvenc párosítása, az elmúlt nyolc Bayern elleni meccsen mindössze egyetlen gólt szerzett a Hamburg, a Barbarez, Romeo, E. Mpenza trió sokat tehet érte, hogy véget érjen a vészes gólínség. A bajoroknál Görlitz, Lucio és Frings is először futhat ki a pályára Bayern-mezben bajnokin, ugyanezt nem teheti meg R. Kovac, Pizarro és Sagnol, miután mindhárman sérültek.

A Bayer Leverkusen a Hannoverrel csap össze kezdésként, és egyelőre a legfontosabb kérdés az, hogy miként sikerül pótolni a védelem tengelyéből távozó Luciót, illetve a támadások szervezésével foglalkozó Bastürköt, a ligakupában ugyanis a helyettesnek szerződtetett Roque Junior és Freier nem mutatott sokat. A Hannover várhatóan ismét a bennmaradásért küzd majd, érzékeny veszteség, hogy Mathis és Idrissou is kidőlt a csatársorból, így minden bizonnyal a döntetlennel is elégedett lenne Ewald Lienen mester.

Szabics Imre gárdája, a Stuttgart az újonc Mainzot fogadja, így két "magyar" csapat feszül egymásnak, hiszen Bódog Tamás a Mainzot erősíti, igaz, az előzetes kezdőcsapatban nem szerepel a hátvéd neve. Szabics ellenben Kuranyi párjaként rohamozhat, a svábok szinte a tavalyi felállásban szerepelnek majd, mindössze az olimpiára készülő Fernando Meira helyét foglalja el Stranzl, és mellette a Liverpooltól érkező Babbel pótolhatja a Schalkéba igazoló Bordont.

A tavalyi meglepetéscsapat a Bochum volt, amely az ötödik helyen zárt, nos, Woszék a felújított és megszépült berlini Olimpiai-stadionban vendégeskednek, Dárdai Pál együttese ellen. A Hertha alapcsapata két helyen változott, a bal oldalon Gilberto játszik a távozó Goor helyett, és a kapuban Fiedler mutathat be bravúrokat, igaz, ő már tavaly is sokszor szerephez jutott, Király Gábor sérülései miatt. Bastürk vádlihúzódás miatt egyelőre nem mutatkozhat be új csapatában, a berliniek másik nagy hiányzója az eltiltás miatt lelátóra kényszerülő Rehmer. A Bochum elveszítette házi gólkirályát, a 16 gólig jutó Hasemiant, ám érkezett helyettes a cseh Lokvenc személyében, aki a tavaly 13 gólt szerző Madsennel ütős duót alkothat.

Új edzővel vág neki az évadnak a Dortmund, amely gyengült a nyáron, hiszen Frings a Bayernt, Reuter a visszavonulást választotta, míg Flavio Concecaio visszatért a Realhoz. Bert van Marwijk azért így is épp elég erős bandát gardírozhat, bár Wörns és Metzelder hiányát megérezheti a védelem. Főleg, hogy a Wolfsburgnak a támadó szekció a legerősebb része, a Klimovicz, M. Petrov, Brdaric hármas minden csapatnak gondokat okozhat, még úgy is, hogy a Copa Americán bombaformában játszó D'Alessandro az olimpián vesz részt.

A Rostock soha nem nyert még Freiburgban, most jó alkalom nyílik a rossz sorozat megszakítására, hiszen a Hansa sérült és eltiltott nélkül lép fel, igaz, visszavonult az első számú gólfelelőse, a tavaly hússzor beköszönő Max. A hazaiaknál több a hiányzó, mint az iskolában influenzajárvány esetén, így jobb híján abban bízhatnak, hogy elöl a Coulibaly, Iasvili páros kitalál valamit, hátul meg Golz kapus lehúzza a rolót.

A Kaiserslautern egy újonc, jelesül a Nürnberg ellen mutatkozik be, ami az álmoskönyvek szerint jót jelent, az már kevésbé, hogy tele van a csapat orvosi rendelője, többek között Ramzi, Amanatidisz, Sforza és Timm is harcképtelen. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy se Klose, se Lokvenc nincs már, igaz, van helyettük Jancker, de a tankszerű csatár finoman szólva sem olyan félelmetes a kapu előtt mostanság. A Nürnberg megnyerte a másodosztályt, és egy-két rutinos spílerrel erősített (Schroth, Hajto, Ketelaer), így jó esélye van a bennmaradásra.

A Bielefeld másodikként jutott fel, és a Mönchengladbachhal randevúzik, amely jobban áll az összevetésben, tizenegy bielefeldi meccsből ötöt nyert meg a Borussia. A házigazda megszerezte a Frankfurttól az albán Skelát, aki egyből a kezdőben találta magát. A 'Gladbach Ziege és Neuville révén válogatottakat csábított magához a nyári szünetben, így a tavalyi 11. pozíció után a középmezőny elejére vágyik a zöld-fehér-fekete egylet.