Vágólapra másolva!
Norvégiában már szinte nem is emlékeznek arra az időszakra, amikor nem a Rosenborg volt a bajnok: utoljára 1991-ben fordult elő, hogy nem a trondheimiek végeztek az élen. Akkor a Viking Stavanger lett az aranyérmes, és a patinás klubot tartották a legesélyesebbnek arra, hogy megdöntse az RBK egyeduralmát, ám ez valószínűleg nem az idén lesz: a Viking a kiesés ellen küzd, pedig a minap a kispadra az angol Roy Hodgson került, és a klub leigazolta a magyar támadót, Kovács Pétert is.

A stavangeri egyesület volt az egyetlen gárda az elmúlt időszakban, amely rendszeresen ott volt a norvég bajnokság élcsoportjában: a legutóbbi négy évben egyszer sem végzett az ötödiknél rosszabb pozícióban. A klub a 2002-2003-as szezonban a nemzetközi porondon is kitett magáért, hiszen kiverte az UEFA-kupából az angol Chelsea-t, és a pályán kívül is igyekezett haladni a korral. Tavaly februárban kezdődött meg egy vadonatúj, modern stadion építése, közvetlenül a város határában, és az arénát alig valamivel több mint egy év alatt fel is húzták: a 13 800 férőhelyes stadion mellett edzőpályákat is kialakítottak, vagyis minden adott volt ahhoz, hogy a tavalyi ötödik hely után a gárda harcba induljon a bajnoki címért.

A szezon előtti erősítések ugyan nem voltak valami látványosak (összesen három focista érkezett, akik közül a legnevesebb a Manchester United fiatal dán csatára, Mads Timm volt), de a tavalyi gárda együtt maradt, így aztán mindenki azt gondolta, hogy a Viking ott lesz a pontvadászat élmezőnyében. Ehhez képest az első fordulóban a Tromsö IL otthonában 4-0-ra kikapott a csapat, és ezt követően a szakvzető, Kjell Ing Olsen lemondott a posztjáról, mivel úgy érezte, hogy nem tud javítani a csapat teljesítményén. Helyére ideiglenes jelleggel a sportigazgató, Bjarne Berntsen került, aki 1992 és 1995 között már irányította az együttest, ám a vezetőség már ekkor nyilvánosságra hozta, hogy ő csak addig ül a kispadon, amíg nem találják meg a végleges megoldást. Az eredmények pedig nem nagyon javultak: a nyitófordulóbeli vereség után öt döntetlen következett, és hat forduló után a csapat az utolsó helyen állt. Ezt követően ugyan már nagyobb szorgalommal gyűjtögette a pontokat a Viking, de az egyesület ragaszkodott a korábbi tervekhez, és némi tárgyalást követően Roy Hodgsont nevezte ki a csapat élére.

Az angol szakember jól ismertnek számít a labdarúgás világában, hiszen volt ő svájci szövetségi kapitány, dolgozott az Internazionalénál, a Blackburn Roversnél és az Udinesénél is. Skandinávában különösen sikeres volt, igaz, korábban csak Svédországban és Dániában tevékenykedett. A brit szakvezető a hét végén, a Lilleström elleni találkozón mutatkozott be a Viking kispadján, és vele együtt debütált a stavangeriek színeiben Kovács Péter is, akit a Tromsö IL-től szerződtettek. "Kovács az a típusú focista, akire szükségünk van, hogy javítsunk a helyezésünkön" - nyilatkozta Berntsen a magyar támadó leigazolásakor, de a hórihorgas focista bemutatkozása nem sikerült valami jól. A Viking ugyanis a hétvégi játéknapon 5-1-re kapott ki a Lilleströmtől, egy olyan mérkőzésen, amelyről Hodgson azt nyilatkozta: ezt volt élete legmegalázóbb veresége. A csapat 15 forduló után, vagyis több mint a bajnokság felét követően a 11. pozíciót foglalja el, azaz egy hellyel áll a kiesést érő pozíciók előtt: Hodgsonnak tehát van mit dolgoznia. Reméljük, Kovács Péter ebben a segítségére lesz.