Vágólapra másolva!
Luiz Felipe Scolari, aki a közelmúltban a 2006-os világbajnokság végéig meghosszabbította szerződését a portugál labdarúgó-válogatott élén, lapinterjúban amiatt méltatlankodott, hogy sokan csak az Európa-bajnoki ezüstérem megszerzése után hitték el, hogy jó edző.

"Többek számára hirtelen vált világossá, hogy megfelelően végzem a munkám" - mondta az A Bolának. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy korábbi elképzelései szerint a kontinensviadal után klubcsapatnál tevékenykedett volna, de Portugáliából például csak a Benfica vezetősége kereste meg őt, ráadásul a fővárosi alakulat elöljáróival is csupán kétszer-háromszor beszélt. "A többi klub meg akart győződni arról, hogy tényleg elég jó vagyok-e" - fogalmazott a tréner.

Scolari, aki 2002-ben világbajnokságot nyert hazája, Brazília válogatottjával, arról is beszámolt, hogy utóbb Olaszországból, Angliából és Spanyolországból is megkeresték. "Ezekre az ajánlatokra viszont még úgy is nemet mondtam, hogy némelyik a jelenlegi fizetésem megduplázását tartalmazta. Úgy döntöttem, hogy kitartok amellett, aki bizalmat szavazott nekem, vagyis Gilberto Madailnak, a portugál szövetség elnökének szerződéshosszabbítási ajánlatát fogadom el."

A portugál válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokság döntőjében 1-0-ra kikapott attól a görög csapattól, amellyel szemben a torna nyitómérkőzésén is alulmaradt (1-2).