Vágólapra másolva!
Felajánlotta lemondását Hernan Dario Gomez, az ecuadori labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután együttese rendkívül gyengén szerepelt a Copa Americán.

"Egy edző az eredményekért dolgozik. Úgy érzem, ilyen produkció után távoznom kell" - mondta a 48 éves kolumbiai szakember, aki 1999 óta irányítja az együttest, amelyet 2002-ben kijuttatott a világbajnokságra.

A bejelentést követően Luis Chiriboga, az ország szövetségének elnöke kijelentette: minden erejével azon lesz, hogy továbbra is Gomez készítse fel a nemzeti csapatot.

A Copa Americán Ecuador a B-csoport utolsó helyén végzett, miután Argentínától 6-1-re, Uruguaytól és Mexikótól pedig egyformán 2-1-re kikapott.

A világbajnoki selejtezőkön ugyanakkor még bőven maradt esélye a sikerre, hiszen jelenleg a dél-amerikai zóna - ahonnan az első négy automatikusan kvalifikálja magát, míg az ötödik az óceániai győztessel meccsel a 2006-os vb-n való szereplés jogáért - ötödik helyén áll.