Társoldalunk:

Újabb sztárok érkeznek a Middlesbrough-hoz

Noha a Middlesbrough FC az előző szezonhoz hasonlóan megint a 11. helyen végzett a Premiershipben, ám ennek ellenére a szurkolók a klub történetének legsikeresebb idényét ünnepelték, hiszen a csapat megnyerte a ligakupát. Ez egyben UEFA-kupa-indulást jelent az egyesület számára, és a mester, Steve McClaren ennek megfelelően még a szokottnál is jobban szeretne erősíteni, s ismét nemzetközi klasszisok érkezhetnek a Riverside Stadiumba.

A Middlesbrough számára mindig is a minél jobb bajnoki szereplés volt a cél, de az egyesület elnöke, Steve Gibson sohasem tagadta, hogy leginkább valamelyik trófea elnyeréséről álmodozik, és erre értelemszerűen csak a kupasorozatokban volt lehetősége a csapatnak. Ezzel a szakvezető is tisztában volt, nem csoda, hogy 2001-es kinevezésekor Steve McClaren megígérte: öt éven belül megszerzi a MFC történetének első trófeáját.

Mindez már a harmadik esztendőben összejött, igaz, ehhez az is kellett, hogy a ligakupában sokáig csak alacsonyabb osztályokból kapjon ellenfeleket a gárda, majd pedig rendre szerencsésen kerüljön ki a tizenegyes-párbajokból. A végső győzelem szempontjából persze ez mit sem számított, és a kupa fontosságát kiválóan jelzi, hogy az első számú közönségkedvenc, a brazil Juninho Paulista a Bolton Wanderers elleni döntő előtt kijelentette: a trófea megnyerése hasonlóan fontos a számára, mint a világbajnoki cím.

A február végi finálé után a klub szurkolói már nem is annyira a bajnoki szerepléssel foglalkoztak (nem mellékesen egyébként a szezon hajrájában a Boro javított helyezésén), hanem azzal, hogy mi lesz az UEFA-kupában, na meg hogy a csapat kikkel fog erősíteni.

Sokan aggódtak viszont amiatt, hogy McClaren elfogadta az angol szövetség felkérését, és az Európa-bajnokságra visszatért Sven-Göran Eriksson mellé asszisztensnek - ami miatt aztán kevesebbet foglalkozhatott az esetleges új szerzeményekkel. A szakember azonban mindenkit megnyugtatott, hogy az Eb alatt is naponta kétszer beszélt a klub ügyvezetőjével, Keith Lambbel, és a kontinensviadal idején is folytatott tárgyalásokat a kiszemeltekkel.

Az egyik legfontosabb teendő azonban egy már meglévő focista végleges megtartása volt: a spanyol Gaizka Mendieta ugyanis csak kölcsönben szerepelt a klubnál, márpedig a középpályás remekül futballozott, a drukkerek meg is választották az idény legjobb játékosának. Félő volt, hogy a Boro úgy jár vele, mint egy évvel korábban Geremi Ndjitappal, aki olyan jól futballozott a Riverside-on, hogy felment az értéke, és a Chelsea FC elhappolta a Middlesbrough elöl.

Mendietának is voltak ajánlatai (az Athletic Bilbao és a Sevilla FC is hívta), de a spanyol középpályás a maradás mellett döntött, és mivel a Lazio végre rendezte a Valenciával a 2001 óta húzódó anyagi természetű problémákat, a rómaiak végre el is engedhették, Mendieta pedig ötéves szerződést kötött a Middlesbrough FC-vel.

Ami az erősítéseket illeti, leginkább a támadósor igényelt vérfrissítést, hiszen az előző szezonban a csatárok nem remekeltek: a legeredményesebb futballista Szilárd Németh, illetve Juninho Paulista volt a maga nyolc-nyolc találatával, és McClaren szeretett volna egy olyan támadót csapatában tudni, aki ennek legalább a duplájára van hitelesítve.

Kiszemeltekben nem volt hiány: a klub csábította Patrick Kluivertet, aki azonban elsőre nemet mondott, de a másik jelölt, Mark Viduka megszerzése nem ütközött akadályokba. Az ausztrál focistát már a télen is le akarta igazolni a Boro, de a Leeds Unitednél akkor még bíztak abban, hogy a klub ősztől is a legjobbak között folytatja, és nemet mondtak az ajánlatra, de a kiesés után már nem tarthatták meg a támadót. Viduka a Premiershipben eltöltött négy szezonja közül háromban 11 gólt ért el, a 2002-2003-as idényben pedig hússzor talált be.

Az is gyorsan kiderült, hogy nem ő lesz az egyetlen új csatár. McClaren először a Portsmouth FC nigériai focistáját, Yakubu Aiyegbenit akarta mindenképpen megszerezni: a csatár játékjoga csak félig a Pompeyé, ötven százalékban még mindig a Maccabi Haifa rendelkezik a regisztrációjával, ám az izraeliek ellen tudtak állni egy jó ajánlatnak. A Chelsea viszont ingyen elengedte holland focistáját, Jimmy Floy-Hasselbainket, aki így a Boróban folytatja pályafutását.

A védelembe máris érkezett egy nemzetközileg is elismert játékos Michael Reiziger személyében, akiért a Borónak ráadásul egyetlen fontot sem kellett fizetnie. Az FC Barcelona által elengedett hátvéd ugyan a Valencia CF-től is pazar ajánlatot kapott, de mindenképpen ki akarta próbálni magát a Premiershipben, így aztán a Middlesbrough-nak mondott igent. De valószínűleg a középpálya sem marad ki a sorból, hiszen McClaren ezt a csapatrészt is szeretné megerősíteni.

A szakvezető elsősorban védekező középpályásokat keres, és természetesen itt sem adja alább az igényeit, vagyis csak olyan focista jöhet szóba, aki már letett valamit az asztalra, és elismert labdarúgónak számít. Két jelenlegi angol válogatott is szerepel a listáján, ám Owen Hargreaves valószínűleg a Liverpoolban, Nicky Butt pedig minden bizonnyal a Newcastle Unitedban köt majd ki, legalábbis az angol lapok szerint, de a Boro hívei valószínűleg Ray Parlourral sem lennének elégedetlenek. A jelek szerint ő lehet a befutó, hiszen az Arsenal FC irányítói hajlandóak elengedni a középpályást, aki még 1992-ben mutatkozott be az Ágyúsoknál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK