Vágólapra másolva!
Könnyedén jutott a Copa America fináléjába az argentin labdarúgó-válogatott, amely a dél-maerikai kontinensviadal első elődöntőjében Tevez, Luis Gonzalez és Sorin találataival 3-0-ra verte a címvédő Kolumbiát. A Brazília-Uruguay elődöntőre magyar idő szerint csütörtökön 2.45-kor kerül sor Limában.

1993 óta először jutott be a dél-amerikai kontinensviadal fináléjába az argentin labdarúgó-válogatott, amely tizenegy éve megszerezte története 14. Copa America-elsőségét. Az esély most is adott, ugyanis az elődöntőben mutatott játék alapján már a Bielsa-csapat a torna esélyese.

Pedig az ellenfél nem volt más a limai találkozón, mint a címvédő kolumbiai válogatott, ám Argentína könnyedén győzött 3-0-ra. A vezetést a 33. percben szabadrúgásból szerezte meg a "déli" csapat, Carlos Tevez találatát Luis Gonzalez toldotta meg az 50. percben, aki Luciano Figueroa passzát értékesítette. A győzelmet Juan Pablo Sorin 80. percben szerzett fejesgólja biztosította be végérvényesen.

Kolumbia a vereséggel elveszítette 2001 óta, immáron 10 mérkőzésen őrzött veretlenségét, ami még fájóbb, éppen az elődöntőben, és éppen az ország függetlenségének ünnepén. A vasárnapi fináléban Argentína ellenfele a Brazília-Uruguay mérkőzés győztese lesz.

eredmény, 1. elődöntő:
Argentína - Kolumbia 3-0 (1-0)
Lima, 22 ezer néző
vezette: Gilberto Hidalgo (perui)
gól: Tevez (33.), Luis Gonzalez (50.), Sorin (80.)
Argentína: Abbondanzieri - Javier Zanetti, Coloccini, Heinze, Sorin - Mascherano, Luis Gonzalez, Tevez - Delgado (Rosales, 61.), Luciano Figueroa (Quiroga, 65.), Cristian Gonzalez (Placente, 85.)
Kolumbia: Henao - Martinez, Orozco, Andres Gonzalez, Victoria - Diaz, Aguilar (Viafara, 58.), Patino, Murillo (Perea, 62.) - Congo, Moreno (Ferreira, 74.).

[origo]