Vágólapra másolva!
Hétfő este Torghelle Sándor, az MTK támadója négyéves szerződést írt alá az angol Premiership újoncához, a Crystal Palace-hoz. A válogatott csatárt korábban a holland Rodával is szóba hozták, ám Torghelle végül a londoni csapat ajánlatát fogadta el. 

Újabb MTK-játékosok mennek a Premiershipbe

"Nagyon örülök a szerződésnek, óriási kihívás számomra, hogy az angol elitmezőnyben futballozhatok. Százszázalékos teljesítményt kell nyújtanom Londonban" - mondta a távirati irodának a 22 éves csatár.

Elképzelhető, hogy a következő szezonban két magyar játékosa is lesz a fővárosi együttesnek, amely Király Gáborral, a Hertha BSC "szabadügynök" kapusával is tárgyal. A válogatott hálóőr Észak-Írországban edzőtáborozik a Crystal Palace-szal, s eddig két mérkőzésen egy-egy félidőt védett, gólt még nem kapott.

Torghelle idén a két évvel ezelőtti világbajnokság mindkét döntős csapata, azaz a brazil és a német válogatott ellen is eredményes volt: júniusban Németország ellen kettő, áprilisban Brazíliával szemben egy gólt szerzett. A legutóbbi idényt az MTK színeiben kilenc találattal zárta.

Így szavaztak Önök!

Kapósak lettek a magyar focisták a szigetországban. Valódi erősítés-e a magyar?
- Hogyne, Királlyal és Torghellével nem esik ki a Crystal Palace 3099 - 42,8 %
- Ugyan már 2948 - 40,7 %
- Talán a harmadosztályban 1199 - 16,5 %
Összes voks: 7246

Eddig Torghellén kívül négy játékost szerződtetett a Crystal Palace: Julian Speroni argentin kapus 500 ezer fontért érkezett a "Kristálypalotába", a védő Emmerson Boyce-ért nem kellett fizetnie a csapatnak, míg a hátvéd Mark Hudson és a finn Joonas Kolkka vételárát nem hozták nyilvánosságra.

Az angol drukkerek sokat várnak Torghellétől: "magyar Rooneynak" nevezik, és arra számítanak, hogy sok góllal hozzájárul majd a fővárosi együttes biztos bennmaradásához.

A Crystal Palace-hoz kapcsolódik, hogy Kadhafi líbiai elnök mégsem veszi meg a klubot, amihez nagyban hozzájárult az angol szurkolók haragja, akik hallani sem akartak a milliárdos érkezéséről.