Vágólapra másolva!
Adriano két góllal vette ki részét a brazil labdarúgó-válogatott Mexikó felett aratott 4-0-s győzelméből, így a selecao bejutott a Copa America elődöntőjébe, ahol ellenfele a Paraguayt 3-1-re felülmúló Uruguay lesz. A másik ágon a címvédő Kolumbia Argentínával meccsel.

"A győzelem nem hagyott kétséget afelől, hogy mi vagyunk a jobbak, az első perctől uraltuk a játékot" - nyilatkozta a brazilok szakvezetője, Carlos Alberto Parreira. A vezetést Alex a 27. percben szerezte meg, ezt követte az immáron ötgólos Adriano két találata, a 4-0-s végeredményt a 87. percben Ricardo Oliveira állította be. Brazília 1999 óta először játszhat elődöntőt a Copán, jó jel számukra, hogy akkor végül Uruguay ellen győztek a fináléban is.

A vesztes csapat szövetségi kapitánya, Ricardo Lavolpe nem sokkal a mérkőzés után bejelentette, hogy lemond posztjáról: "Elfáradtam, elegem van az egészből, hazamegyek - mondta az argentin szakember. "Az újságok kikezdtek, a drukkerek ócsárolnak, elment a kedvem mindentől. Pedig néhány napja, amikor legyőztük az argentinokat, még dicshimnuszokat zengtek rólam." Lavolpe 2002 októbere óta irányítja a mexikói válogatottat, korábban a Toluca trénere volt - jelentette az MTI.

A nap másik negyeddöntőjében Dario Silva okozott problémát Paraguaynak, a csatár Adrianóhoz hasonlóan kétszer is betallt, oroszlánrészt vállalva Uruguay 3-1-es diadalából. (A győzelem egyébként Uruguay 100. sikere volt a Copa históriájában.) A 14-szeres bajnok "Celeste" 1995 után lehet ismét kontinenselső, ehhez már csupán két találkozót kell(ene) nyernie.

eredmények, negyeddöntő:
Brazília - Mexikó 4-0 (1-0)
Piura, 30 ezer néző
vezette: Gilberto Hidalgo (kolumbiai)
gól: Alex (27., 11-esből), Adriano (65., 78.), Oliveira (87.)
Brazília: Julio Cesar - Maicon, Juan, Luisao, Gustavo Nery - Renato, Kleberson, Edu, Alex - Adriano, Luis Fabiano (Ricardo Oliveira, 76.)
Mexikó: Sanchez - Carmona, Marquez, Briseno, Davino - Osorio (Altamirano, 32.), Torrado (Borgetti, 50.), Pardo, Valdez - Arellano (Osorno, 73), Bautista.

Paraguay - Uruguay 1-3 (1-1)
Tacna, 20 ezer néző
vezette: Hector Baldassi (argentin)
gól: Gamarra (16.), ill.: Bueno (40., 11-esből), Darío Silva (66., 89.)
kiállítva: Varela (62., uruguayi).
Paraguay: Villar - D. Gonzalez (Villalba, 71.) Manzur, Benitez, Gamarra - Torres, Barreto (Dos Santos, 67.), Paredes, Cristaldo (D. Figueredo, 60.) - Bareiro, Haedo
Uruguay: Viera - Lago, Montero, Dario Rodriguez, Varela - Sosa, Delgado, Cristian Rodriguez (V. Sanchez, 84.), Forlan (Diego Perez, 69.) - Dario Silva, Bueno (Guillermo Rodriguez, 74.).