Vágólapra másolva!
A megkérdezettek 74 százaléka szeretné Lothar Matthäust a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát a német válogatott élén látni a Bild című lap felmérése szerint.

A legolvasottabb német újság szombati számában közzétett eredményt kommentálva Matthäus úgy nyilatkozott, hogy "ez világos beszéd. Jóleső dolog, hogy ilyen sokan tisztelnek meg bizalmukkal. Ez talán a labdarúgó szövetség (DFB) felelőseit is elgondolkodtatja."

Matthäus mögött a holland Guus Hiddink végzett a második helyen 18 százalékkal, míg a dán Morten Olsen 8 százalékot kapott. Ezt a három embert emlegetik jelenleg a német szövetségi kapitányi poszt várományosaként, miután a válogatott csalódást keltő portugáliai Eb-szereplése után Rudi Völler lemondott, s nem vállalta a megbízatást Ottmar Hitzfeld, a Bayern München volt szakvezetője, valamint Otto Rehhagel, az Eb-győztes görög válogatott szakvezetője sem. Érdektelenséget nyilvánított és érvényes szerződésére hivatkozott Arsene Wenger, a londoni Arsenal mestere, de őt a DFB hivatalosan nem is kereste meg.

A Bild úgy tudja, hogy a DFB négytagú "trénerkereső" bizottsága felvette a kapcsolatot Hiddinkkel, akit szerződése 2007-ig a PSV Eindhoven csapatához köt, de a megállapodásban állítólag szerepel egy olyan záradék, amelynek értelmében mellékállásként akár válogatott csapatot is felkészíthet.

A Bild szerint Winni Schäfert, a 2002-ben Afrika-kupát nyert kameruniak német edzőjét is emlegetik, mert nem kerülte el a DFB figyelmét a szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatos nyilatkozata. ("Ezt a posztot nem szabad visszautasítani".)

Lothar Matthäus a szombati Bildben leszögezte: "A fontos az, hogy a megfelelő személyre essen a választás. Az emberek jó hangulatban akarják várni a 2006-os világbajnokságot. Jó érzés, hogy sokan hiszik úgy: én ajándékozhatom meg őket ezzel a szép időszakkal". A játékosként 150-szeres válogatott Matthäus azt is reméli, hogy a jövőben a szövetségi kapitány munkáját menedzser is segíti, aki a Bundesliga-klubok és nemzeti válogatott között közvetítene.