Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya már a német együttes összeállításán gondolkodik, noha csütörtöki hírek szerint nem számít rá a Német Labdarúgó Szövetség. A DFB helyette inkább Morten Olsent szeretné a Nationalelf élére kinevezni, ám a dán szövetség nem akarja elengedni a trénert.

A legolvasottabb német lapnak, a Bildnek adott interjújában a játékosként 150-szeres válogatott Matthäus kijelentette ugyan, hogy eddig még nem keresték meg a Német Labdarúgó Szövetségtől (DFB), de már azzal a gondolattal foglalkozik, hogy miként álljon fel a német nemzeti tizenegy a 2006-os hazai rendezésű világbajnokságon.

"Végül is a Bundesligát úgy ismerem, mint a tenyeremet. Két éven belül ki lehet alakítani egy olyan csapatot, amely a világ nagyjaival is felveszi a versenyt. Jelenleg sajnos nem tartozunk a világ élcsapatai közé" - közölte Matthäus, akin kívül számos német és külföldi edző is szóba jött a német szövetségi kapitányi posztra azóta, hogy három héttel ezelőtt, a csalódást keltő portugáliai Eb-szereplés után Rudi Völler eddigi szakvezető lemondott.

Matthäus szerint "külföldi trénert csak akkor szerződtetnek, ha a válogatott padlón van. A külföldi edzőknek kell a kiscsapatokat talpra állítaniuk. Amikor Otto Rehhagel Görögországba ment, a futballnak ott éppen vége volt. Németországban más a helyzet" - közölte a pénteken publikált interjúban.

Szerinte Németországban van elég jó játékos, de ismét el kell érni, hogy a német csapat kilencven percen át képes legyen nyomás alá helyezni az ellenfelet. Portugáliában nem azt látta a németektől, amit szurkolóként és edzőként is szeretett volna látni, túl sok volt a "tili-toli".

Matthäus úgy vélte, hogy a túl sok vita mindig rossz. A német futballrajongók az edzőkeresés gyors lezárását kívánják. Az egyik szóba került külföldi edzőről, a holland Guus Hiddinkről úgy vélte, hogy Koreában ragyogóan dolgozott, de Németországban lehetetlen megcsinálni azt, amit Koreában, például, hogy hónapokig együtt legyen a játékosokkal.

Közben a dán szövetség közölte, hogy nem kívánja elengedni Morten Olsent, aki jelenleg a németek első számú jelöltje. "Továbbra is Olsennel számolunk, a szerződése 2006-ig szól, és az a cél, hogy ezt kitöltse" - mondta Jim Stjerne Hansen, a dán szövetség főtitkára, aki kizárta, hogy a szakvezető német szövetségi kapitány lesz.