Vágólapra másolva!
Ezúttal tulajdonképpen csak topligákon kívüli futballról beszélhetünk, hiszen a jelentős európai bajnokságok még nem kezdődtek meg, sőt, a kevésbé jelentősek közül is csak kevés zajlik, leszámítva az északi pontvadászatokat. Ausztriában és Ukrajnában azért már megrendezték a szuperkupa döntőjét, és mindkét meccs tizenegyesekkel dőlt el. Afrikában a Bajnokok Ligája csoportmérkőzései jelentik az izgalmat, Japánban pedig javában zajlik a Kirin-kupa.

Japánban 1978 óta minden nyáron megrendezik az úgynevezett Kirin-kupát, amelyet alapvetően azért hoztak létre, hogy a hazai válogatott komolyabb ellenfelek ellen léphessen pályára. Eleinte többnyire csak klubcsapatok szerepeltek a japánokon kívül a viadalon, 1991 óta azonban kifejezetten válogatott csapatok szerepelnek.

Egy alkalommal még a magyar csapat is ott volt a Kirin-kupán, 1993-ban sikerült is megnyerni Japán és az Egyesült Államok előtt, ráadásul ehhez egyetlen rúgott gól is elegendő volt: a házigazdák ellen 1-0-ra győztünk, az USA-val gól nélküli döntetlent játszottunk, a másik két résztvevő pedig szintén ikszelt egymással.

A japánok ezúttal két európai gárdát hívtak meg: Szlovákiát, illetve Szerbia és Montenegrót. A torna első találkozóján a házigazdák a szlovákokkal mérkőztek, és a nyáron megrendezésre kerülő Ázsia Kupára készülő japán együttes meglehetősen sima győzelmet aratott. Az ázsiai együttes, amelyben az Európában légióskodók közül csak Nakamura Szunszuke szerepelt, az első perctől kezdve sokkal támadóbban futballozott, és egy perccel a szünet előtt a vezetést is megszerezte, miután Nakamura szögletét Fukunisi Takasi a hálóba fejelte.

Az európaiak a második félidőben némileg váratlanul egyenlíteni tudtak (a cseh Slovan Liberecben szereplő Peter Babnic volt eredményes), de örömük nem tartott sokáig, mert nem sokkal később az előző szezonban még Belgiumban futballozó, de már a Kashima Antlers csatárának számító Szuzuki Takajuki a kapust is kicselezve ismét vezetést szerzett a hazaiaknak. A japán győzelmet a következő idényt már a Messinában kezdő Janagiszava Acusi tette biztossá, amikor lecsapott egy röviden hazaadott labdára.

A szlovákok a szerbek ellen sem fejtettek ki túlságosan nagy ellenállást. A plávik már a hatodik percben előnybe jutottak Savo Milosevic révén, és ezt követően meglehetősen sokáig semmi különös nem történt a találkozón. Maximum a cserék jelentettek némi izgalmat, és végül éppen az egyik csereember, a Milosevic helyére beálló Nenad Jesztrovic állította be a 2-0-s végeredményt kevéssel a lefújás előtt.

A szlovákok így két vereséggel fejezték be a tornát, és a végső győzelemért (na meg az ezzel járó százezer dolláros pénzdíjért) a szerbek és a japánok csapnak össze majd kedden.