Vágólapra másolva!
A Fradinál barátsággal köszöntek el, az MTK-nál szeretettel fogadták Kriston Attilát, aki pénteken már a kék-fehérekkel tréningezett. A Ferencvárosnál hat évet eltöltött Kriston elárulta, hogy Garami József személye miatt választotta az MTK-t, és hasonlóra készül a győri Németh Norbert, akik szóban már megállapodott a kékekkel.

Garami József örül a két játékos érkezésének, Kristont a jobb, Némethet a bal oldalon veszi figyelembe majd, az új igazolásokról és Zavadszky távozásáról pedig ezt mondta: "Mindkét futballistára nagy szükségünk van, hiszen alaposan átalakult a keret, és sok fiatalt is szeretnék beépíteni a csapatba. Zavadszky távozása kissé meglepett, hiszen az elmúlt napokban semmi jel nem mutatott erre."

Az Üllői útról érkezett Kriston kijelentette, hogy Garami mester miatt választotta az MTK-t, hiszen a Fradinál korábban remekül tudott együtt dolgozni a rutinos szakvezetővel: "A mesterrel a Fradinál is szép két évet töltöttünk együtt, és döntésemben nagy szerepet játszott, hogy Garami József személyesen keresett fel, mondván, szüksége van rám. Nekem nagyon fontos a bizalom, az elmúlt fél évem elsősorban ezért nem sikerült úgy, ahogy elterveztem, s bár gyönyörű hat évet töltöttem el az Üllői úton, úgy érzem, ezúttal jó döntést hoztam."

Németh Norbert ugyan Győrben kegyvesztett lett Reszeli Soós István szakmai igazgatónál, ám képességeit híven jelzi, hogy több csapat azonnal leigazolta volna. Köztük a Ferencváros, a Vasas és a Kispest is, ám a fiatal középpályás sorsa szinte eldőlt, mivel fél lábbal már ugyancsak az MTK játékosának tekinthető. A középpályás érdeklődésünkre elmondta, szóban már megállapodott az MTK vezetőivel. "Már csak két apró részletben kell megegyeznünk, egyébként mindenben megállapodtam az MTK vezetőivel. Garami Józsefet nyugodt, rutinos szakembernek tartom, a csapat nagy részét személyesen ismerem a pályáról, vagyis a beilleszkedéssel sem lehet gondom. Mindenképpen be akarom bizonyítani, hogy nem véletlenül figyeltek fel rám a válogatott keretnél."

Lassan tehát alakul az MTK kerete, ám Torghelle Sándor ügyében péntek délutánig nem történt előrelépés. Márpedig a kék-fehérek elöljárói a centerért kapott pénzből szeretnék kifizetni a játékosok felé fennálló adósságot, a Crystal Palace vezetői azonban még nem jelentkeztek a Hungária körúton.

Bánki József