Vágólapra másolva!
Hat új játékos érkezett a Győri ETO FC-hez a 2004/2005-ös bajnoki idényre, hangzott el csütörtökön a labdarúgóklub sajtótájékoztatóján.

A frissen igazolt futballistákat - Vincze Gábort (Debrecen), Vincze Ottót (ZTE), Pomper Tibort (REAC), Pusztai Olivért (MTK), Sándor Györgyöt (Újpest) és az egyszeres válogatott szerb-montenegrói kapust, Szasa Sztevanovicot - Reszeli Soós István szakmai igazgató mutatta be a sajtó képviselőinek.

A sportvezető a csapat "veszteséglistájáról" is beszámolt: e szerint a tavalyi keretből Böjte Attila, Sebők Zsolt, Németh Norbert és Nagy Tamás végleg, míg Oross Márton kölcsönbe távozik. Az új idényben a csapatkapitányi tisztet a válogatott védő, Stark Péter tölti be. További változás a korábbiakhoz képest, hogy kapusedzőként Tőkés László, technikai vezetőként pedig Lencse Gyula dolgozik a jövőben az együttesnél.

Klement Tibor ügyvezető arról számolt be, hogy a tervek szerint még ebben a hónapban megkezdődik az ETO-stadion átépítése. Az első ütemben a több mint 8000 férőhelyes, új vizesblokkokkal, büfékkel felszerelt keleti oldali fedett lelátó, a VIP-szektor, az üvegfalú, zárt, külön konyhával rendelkező VIP-páholyok készülnek el. A lelátót beléptető- és térfigyelő rendszerrel szerelik fel. Az átalakítandó főépületben európai színvonalú öltözőket, új torna- és konditermet alakítanak ki, megújul a medencetér. Itt emeletráépítéssel egy százfős sportkollégiumot hoznak létre, amelyben az ETO tehetséges, fiatal futballistái kapnak helyet.

Később a pályát fűthetővé teszik majd, a stadion nyugati oldalán pedig sport- és szabadidőközpontot szeretnének kialakítani. A sportminisztériummal kötött szerződés szerint a munkálatok első ütemét július végéig meg kell kezdenie a kivitelezőnek, és 2005 tavaszáig végeznie kell ezzel a szakasszal. A felújítás első része 3,4 milliárd forintba, a teljes beruházás pedig 11,8 milliárd forintba kerül, s ebből a GYISM 1,4 milliárdot biztosít. A modern, európai színvonalú aréna átadási határideje: 2006. június 30.

(MTI)