Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Liga a 2004-2005-ös idényre vonatkozóan hat élvonalbeli és hat másodosztályú csapat nevezését elutasította.

Az MLL közleményének tanúsága szerint nem kapott jogot az indulásra a bajnok és kupagyőztes Ferencvárosi TC, valamint a Balaton FC, a Videoton, a Békéscsaba, a DVTK és a Bp. Honvéd, illetve a Balassagyarmat, a Kecskemét, a Mosonmagyaróvár, a Makó, a Pápa és a Szeged. A döntést a ligatanács, az MLL elnöksége, illetve versenybizottsága közösen hozta meg keddi ülésén.

Az indokokról Szieben László, a liga elnöke szerdán, egy 14 órakor kezdődő sajtótájékoztató keretében számol be. Az érintett csapatok ugyanakkor már értesültek az elutasítás indokairól és az esetleges hiánypótlási kötelezettségükről.

A nevezésekkel kapcsolatos elsőfokú eljárás ezzel a ligában lezárult, a döntések korrekciójára a Magyar Labdarúgó Szövetség soron következő elnökségi ülésén az érintett klub kérésére kerülhet sor.