Vágólapra másolva!
Újra egy csapatban szerepelhet Vincze Ottó és öccse, Gábor. A testvérpár ugyanis a Ferencváros után Győrben is együtt kergetheti a labdát, mindketten három évre igazolnak a Rába-partiakhoz.  Szintén az ETO labdarúgója már Pomper Tibor, az újpesti Tóth Norbertet viszont nem sikerült megszerezniük a győrieknek, a balszélső inkább a lilákkal egyezett meg.

Több ajánlata is akadt a Vincze testvéreknek, ám végül mindketten az ETO-t választották. Vincze Ottót a Ferencváros csábította, Pintér Attila számított volna rá, ám az edző távozása után megszakadt a kapcsolat a futballista és anyaegyesülete között. Vincze Gábor maradhatott volna Debrecenben is, ám ott nem volt biztos helye a kezdőcsapatban. Sopronban ugyan állandó játéklehetőséggel kecsegtették, a védő-középpályás mégis az ETO mellett döntött. A testvérek egyaránt három évre kötelezik el magukat a klubhoz.

"Ugyan még nem írtuk alá a szerződést, de ez már csak idő kérdése" - mondta Vincze Ottó. "Örülök, hogy hosszú idő után újra egy csapatban szerepelhetek az öcsémmel, erre ugyanis nagyon régen, még a Fradiban volt lehetőségünk, igaz, akkor is mindössze egyszer, a Grashoppers elleni BL-meccset megelőző Vasas elleni bajnokin játszottunk egymás mellett. Bevallom, belefáradtam az állandó utazgatásba, a menedzserek hitegetésébe. A győri vezetők végig éreztették velünk, hogy szükségük van ránk, ami mindkettőnk számára nagyon fontos. A célunk nem is lehet más, mint a legjobb hat közé kerülni a bajnokságban."

Győrben futballozik már a legutóbb a REAC együttesében szerepelt Pomper Tibor is, aki megjárta már a BVSC-t,az FTC-t, Dunaferrt és a Videotont is. Nem érkezik viszont a Rába partjára a korábban kiszemelt Komlósi Ádám (MTK) és Tóth Norbert (Újpest). Előbbi más NB I-es csapatokkal tárgyal, míg utóbbi megegyezett a lilákkal, és a Megyeri úton marad.

Távozhat az ETO-tól a válogatottnál is figyelembe vett Németh Norbert, akit a Vasassal és nevelőegyesületével, a Honvéddal is hírbe hoztak, mint ahogy Böjte Attilát is szívesen látnák Angyalföldön, ahol nem más az edző, mint a Győr korábbi sikeres szakvezetője, Tamási Zsolt.

Bánki József