Vágólapra másolva!
A magyar idő szerint szerda 0.45-kor kezdődő Copa Americán az argentin labdarúgó-válogatott a toronymagas esélyes, mivel a világbajnok brazilok csak B csapatukkal készülnek a tornára.

A két kiemelkedő képességű együttes csoportbeosztását figyelembe véve is a kék-fehérek vannak kedvezőbb helyzetben, hiszen Uruguay, Mexikó és Ecuador legjobbjaival kell megküzdeniük a továbbjutásért, míg Carlos Alberto Parreira tanítványai a mindig erős Paraguay-jal, Chilével - amellyel világbajnoki selejtezőn csak döntetlent játszottak - és a 2002-es vb-résztvevő Costa Ricával találkoznak. A brazilok érdektelenségét remekül mutatja, hogy eleddig összesen csupán hatszor állhattak fel Amerika futballuralkodói trónjára. Legutóbb 1999-ben diadalmaskodtak.

A "kicsik" közül természetesen nem szabad megfeledkezni a címvédő Kolumbiáról, amely az elmúlt évek alatt ugyan nem tudott komoly eredménnyel előrukkolni, de az előkészületi mérkőzésen például legyőzte Argentínát. Az uruguayiak is meglepetést okozhatnak, hiszen ha a Recoba, Chevanton, Forlán csatárhármas jó napot fog ki, bizony kevés védelem állíthatja meg őket. Igaz, a legutóbbi vb-selejtezőkön nem remekeltek.

Abban az esetben, ha az argentinoknak sikerül elhódítaniuk a kupát, akkor a torna 1916-tól íródó történetében egyedüliként állna az örökranglista élén, hiszen eddig Uruguayjal együtt 14 alkalommal lettek a kontinens királyai.