Vágólapra másolva!
Múlt szombat óta Szabics Imre is edzésbe állt a VfB Stuttgartnál. A magyar válogatott csatár elmondta: a Bundesliga negyedik helyén végzett együttes új vezetőedzője, Matthias Sammer hihetetlenül kemény tréningeket vezényel.

- A szabadság után nehéz volt felvenni a ritmust?
- Általában nincs gondom ezzel, ám ezúttal tényleg több nap kellett ahhoz, hogy megszokjam a szokatlanul nehéz terhelést. Matthias Sammer ugyanis hihetetlenül kemény edzéseket vezényelt már az első naptól kezdve.

- Felix Magath felkészülési tréningjeinél azt mondta, ilyen alapozáson még nem vett részt...
- Magam is azt hittem, hogy annál kegyetlenebb edzésekben már nem lehet részem, de tévedtem. Sammernél még fárasztóbbak a gyakorlások, örülök, ha két edzés között beesek az ágyba. Egyébként a napokban csapattársammal, Horst Heldttel ebédeltem együtt, aki jó viszonyban volt Magathtal és remekül ismeri, ám ő is azt mondta, nem hitte volna, hogy a tavalyinál nehezebb felkészülésünk lesz. Ebben nyilván benne van az is, hogy Sammer nagyon szeretne bizonyítani Stuttgartban, ahol játékosként is kedvelték őt a szurkolók. Ugyanakkor magam sem bánom ezt a fárasztó időszakot, hiszen tavaly is sokat profitáltunk a rengeteg izzadságos munkából.

- A sérülése teljesen rendbe jött?
- Szerencsére tudok edzeni, hiszen Szegeden végig kezeltettem a térdemet, ám azért itt Stuttgartban is állandón figyelnek az orvosok. Remélem, ősszel teljesen elkerülnek a sérülések, és végigjátszhatom a szezont.

- A Lille-ből érkezett francia védő, Delpierre mellett jöttek új játékosok a csapathoz?
- Igen, az 1860 Münchenből az osztrák válogatott védő Stranzl. Szükség is lesz rájuk, mivel pótolni kell a Schalkéhoz szerződött brazil Bordont a védelemben.

Bánki József